Ez a közösség mire igazán büszkék lehetünk,
írásainkkal az olvasókért valami jót is tehetünk.
Elménk feltáratlan, olykor szeszélyes világát,
lelkünk sokszor csapzott megtiport virágát.

Most átnyújthatjuk rím csokrokba szedve,
tapasztalásainkat használva papírra vetve.
És te kedves olvasó ki ide tévedtél közénk,
lelkedhez szólnánk ...

A fájdalom tengerének habjai nyaldossák magányos szívem partjait,
és a fájdalomtól elborult elmém, próbálja megőrizni megmaradt álmait.
Lelkemet millió apró tűként szurkálja a magány kegyetlen érzése,
és úgy érzem talán soha nem kapok választ néhány kérdésre.

Szavaim elenyésznek a semmibe, csak süket fülekre találnak,
mégis én ...

Hogyan múlhat el a szerelem,
egykor volt őszinte, mély érzelem?
Mely nélkül nem tudtuk volna elképzelni életünk,
most mégis reggelente napról napra úgy ébredünk,

Hogy nem érzünk már semmit iránta,
nem fáj már nekünk kedvességének hiánya.
A magány minden érzelmet megölhet bennünk,
ürességet hagyva maga után, felemésztve ...

Egy nyári éjszakán ültem kint a padon,
rád gondoltam, mert hiányzol nagyon.
Egy nyári éjszakán, arcom lágyan simogatta a szél,
rám borult, körülölelt az éj, a magány lassan utolér.

Lassan megértem, hogy minden utamon ezután nélküled kell végigmennem,
minden percemet nélküled kell élnem. Lassan már értem.
Ami bánatom, nem oszthatom ...

Miért a sok szép szó, ha mind hazugság,
nem volna tisztább az őszinte igazság?
Miért a sok kín, a szenvedés, a bánat?
Hidd el a sok megtört, hamis álomnál jobban ez sem fájhat.

Nézz a szemembe és úgy mondd, hogy már nem szeretsz,
őszintén elmondod, ez a legkevesebb mit megtehetsz.
Elviselném én, legyen az élet bármely mostoha,
csak ...

Mindenki akit eddig szerettem,
kikkel őszintén sokat nevettem,
most ítéletet mondanak felettem.

Mind mire oly sokat törekedtem,
munkám gyümölcsét helyettem,
most más aratja le, elégedetten.

Legyen velem bármely kegyetlen,
mindazok, kiket annyira szerettem,
nem látnak majd kedveszegetten.

Talán kicsit tapasztalatlan ...