Mostanság talán többet vizsgálom

keskeny orcámon a kis szarkalábakat,

megváltozott külsőm aggódásom

első szörnyű jele, itt kacarászásnak



valóban nincs helye: egyszer én is

megöregszem. Tudatosult bennem, akkor

kezdtem el igazán öregedni,

mikor e tény először eszembe jutott ...

Szelíd habokkal köszön el Tőlem a tó.
Szolid fénycsókja bájos, andalító.
Búcsúzom, de egy általában nem örökre.
Szeretettel gondolok e szép vidékre.

Csöpp világok, párolgó tavaszkertek
esők után, ha nap sétál, melenget
földet, s hirtelen újra ott a kék ég
sugárlétráin ereszkedő szépség!
Elénk ugrik tréfásan-hiún sárga.
Dalpirost dúdol tulipán virága.
Hangya elfut, mint menekülő ember
(ami űzi, - rokon a félelemmel?),
s bár hazája csak érzések hazája,
jobb volna-e, ha tudásra ...

Mesét írnék, fülelek: a szívemben
milyen mese sír? Felzokog a Nincsen.
Kifosztott tájon kár kiált át káron,
de telt zsebűből nem kél szánom-bánom.
Keresztpogányság, megtévedt magyarság!
Igaz mesében mindig lélek, nagyság.
Igaz mese, ha kell, dicsér és vádol, -
nem hallgat fényről, - és nem hallgat árnyról,
önhaszon-lovagrendet mélyen ...

Értelem és érzelem
két eltérő lelki elem.
Ahol hamis az érzelem,
ott hazug az értelem.

Ott, ahol szívvel telt az értelem
és őszinte az érzelem,
nem süvít hideg szél
soha, senkinek a lelkében!

Ha érző szív van az őszinte értelemben,
akkor minden esetben ott van maga Isten!
Ám ahol őszinteség egy szemernyi sincsen,
ott minden ...

Kék altatta a kéklő szemeket.
Jöttek ismerős ismeretlenek:

élénk arany pontok árnyék alól,
rigófüttyök ujjongtak valahol,

csőr kopogtatott málló kérgű fát, -
majd csendé lett erdőszéli világ,

de rét feletti felhőn ottmaradt
hóláng fehér, felzengő pillanat.

Gyönyörűt ígért délutáni csend:
messze vágyó fűtenger ...