A vadrózsa a népdalok virága.
A népköltészet? Petőfi imádta!
Elképzelt néphez volt ez Nála hűség?
S nem látta fényed, s árnyad, Egyszerűség?

Csak később látta a kétféle népet,
és árnyait uszított csőcseléknek?
Csak később, persze, mikor tapasztalta, -
s eszméiben így jutott magasabbra.

A vadrózsa kis fehér ...

Egy vers kellene, Vers, amely még nincsen.
Olyan: szíve engedi - rátekintsen
megtévedt. Vers, mely úgy szól a világhoz:
emberi állatszív is neki áldoz.

Volt ilyen Vers? Költészet hozzá gyenge,
bármilyen szép is csillagok szerelme.
Isten, ha van is, legenda, s hazugság, -
mohó papok, - bár mást papolnak, - tudják.

A Költőt, - bármi Szépség ...

Mosolyogtak a vadgesztenye-álmok,
majd földet értek konok koppanások.
Galambok búgtak, mert őszt is szeretnek
(csak telet nem, az elveszi a kedvet).
Bennem mesét írt egy kíváncsi gyermek,
s kicsit sántítós verset, - kell a kezdet.
A verset, s mesét közölte is egy lap,
(egy gimnazista dicsőséget így kap).
Később fülembe súgta csinos róka:
- ...

Álmodó út is ott van életünkben,
szószerinti, s átvitt értelmű út,
s álom elénk hoz ismeretlen békét,
vagy múltból már felejtett háborút.

Út-álom lehet szépséges szabadság, -
erdők és mezők szárnyas otthona,
gyermek útjaim között sok ilyen volt,
s nem egyet el nem felejtek soha.

Küzdő út-álmok megszépültek végül, ...

Turulok szállnak múltból, végtelenből.
Éles szemek, karmok, csőrben remény,
hogy karmok közé kerül az a zsákmány, -
és csőre töltött a fasiszta lény.
Egy dörrenés, s elvágódott a költő
kit becsapott Jehova, s Krisztus is,
s a költő, persze, önmagát is becsapta,
mikor hitte: hazája nem hamis.
Nem jó, ha ilyen hiszékeny a költő,
akár nagy ...

Az őszről sokszor írtam,
pedig a titok benne
talán megfejthetetlen:
tükörlétek szerelme.

Minden évszak tükörlét,
benne arcunk hol bánat,
hol öröm, kivirágzó
örök titokcsodálat.

Sok dologról semmit sem
tudunk, de ezt tagadjuk:
a „nem tudást” a látszat
feloldja, és ezt hagyjuk.

Én fényes gyásztükörben
Istennel ...