Volt tájban megyek, végtelen lakásban, –
képzeletben. Már nem engednek el,
s csodálkozik a múltam, hogy miért is?
Ő onnan ismer: gyors lépteimen.

Hát, igen, igen, akkor vitt a lábam
mindenhová, valóságban, s maradt
e táj-lakásból, mi is? Vers-napok még
ringatnak fényben fürdő árnyakat.

Igen, igen, akkor verset írt ...

Hát sok levél még nem hitt el Telet.
Olyan Ősz volt. Az még hitegetett.
A Nagy Fa, persze, sok mindent tudott,
sok múltat látott. Törzse hallgatott.

A törzs ilyen. Sötétlő, hallgatag.
S gyökér, mélyben, szintén ilyen maradt.
Egy-egy Tavasz hoz virágláng-csodát,
láthatatlan csillagrendszeren át…

Most így ...

Rég volt, igen. Egy háború után.
S egy nyurga gyermek túlontúl sovány.
Széttört idő véghez közeledett,
de érthető, - béke nem lehetett.
Igazi béke. Hidegháború!
Kiknek remény jött. Kiknek meg a bú.
Még tinta kellett, veszélyes anyag:
bánta olykor nebuló, s irkalap!
Hosszú padokban többen ültek ott,
egy sorban, miként a gályarabok.
Az ...

A ruhád színe kék volt,
s szép kékszirmú az égbolt.
A világ akkor ép volt,
s szétnézett fent a nap,

s a tó ezüstjét szórta, -
villant fényszem fogócska,
s csillant fényajkak csókja,
gyönyörű pillanat,

s mikor lassan sötét lett
üzent csillagos létnek,
- egy másik Földnek, Égnek? –
itteni végtelen.

Idő jött, s ...

A vadrózsa a népdalok virága.
A népköltészet? Petőfi imádta!
Elképzelt néphez volt ez Nála hűség?
S nem látta fényed, s árnyad, Egyszerűség?

Csak később látta a kétféle népet,
és árnyait uszított csőcseléknek?
Csak később, persze, mikor tapasztalta, -
s eszméiben így jutott magasabbra.

A vadrózsa kis fehér ...

Egy vers kellene, Vers, amely még nincsen.
Olyan: szíve engedi - rátekintsen
megtévedt. Vers, mely úgy szól a világhoz:
emberi állatszív is neki áldoz.

Volt ilyen Vers? Költészet hozzá gyenge,
bármilyen szép is csillagok szerelme.
Isten, ha van is, legenda, s hazugság, -
mohó papok, - bár mást papolnak, - tudják.

A Költőt, - bármi Szépség ...