Kikeleti fény csillan élénken a tó tükrén.
Tavaszi napfény táncol lágyan a víz felszínén.
Távoli nádasok húznak határvonalat,
mely mögött a túlpart látképe szépen mutat.

Velem szemben látszik a pákozdi emlékmű a Mészeghegyen,
mellette a sukorói templomtorony tűnik fel fehéren.
Ezeket követi Velence község a látóhatár ...

Millió kövek egyike vagyok én,
A végtelen föld mezején;
Mellettem sziklák vannak,
Engem a bogarak békén hagynak

Engem csendben hagynak békén,
Csak a szellő éri testemet a végén;
Elfúj magasabbra, a hegyre,
Egy csodálatosabb helyre

A fűnek tengerén is magam ura lehettem,
Egy madárka látott,
mikor gondolatom pappírra ...

Mindig kedves voltál hozzám,
S kedvességedet viszonyoznám;
Egy-két pár kedves szóban,
De azokban is megint jóban

Mindig csak szívességedre gondolok,
Miközben az elmémben landolok;
Szeretnélek újra látni,
Mindig csak te rád várni

Te vagy a legkedvesebb ezen a földön,
Az idődet mindig csak velem töltöd;
És te szeretsz ...

Itt fekszem újra ágyamon,
A tollam a papíron hagyja lábnyomom.
Lehunyom szemem s ott állok a tájon,
Mi után szívem csak vágyott.

Tüdőmig hatol a hideg levegő,
Ropog a hó, lágy szellő csípi arcom.
Búvó táj, hová őrült képzelet rejt.
De vágyból kovácsolt hideg képzelet.

S hegyek magasodnak ...

Karcol a toll furcsa mintát a papírra,
Egy gyönge kéz mi görbén irányítja.
S az agyam gondolatait így vetem papírra,
A tudatom, gerincem velejét tördeli darabokra.

A foszlányokban ott van minden,
Ahogy a sorsod a holnapodban,
De nem feleded mi kitűzve volt,
Nem feleded mit az élet rád teherként ...

Eloldja a lelkem egy érzés a tájon
Szemem megakad egy turbékoló vadgerle páron.
Ágról ágra csak röppennek nesztelen
s látom a pár egyike oly kedvtelen.

Lábát béklyó köti az ághoz
Nem húzza szíve már ehhez a világhoz
Lassan lecsüng ajkán a harmat cseppje
Rab madár lesz s nem szabad gerle.

Átalakul szárnya a

Olvasták: 904

Szerelem,