Rég óta azt hiszem, hogy majd holnap jobb lesz,
De ez egy kitaláció s csak a szerelem mi gyógyír sebemre.
Mert kihalt már a lépcsőház és rozsdás lett a korlát.
Salétromos falak közt kitörni hagyom lelkem vágyát.

S a kulcs a zárban bezártok, hogy ne lássam,
Mit hoz a holnapom s azt mindennél jobban várjam.
Nem hagyom magam nem vagyok rá kész, ...

Ki tudja hol leszek mikor tollam leteszem,
Kisgyermekként nem tudtam az élet értelmét.
Most jöttem rá, s nekem ez épp elég.
Oly érzés ez mikor anya fogja újszülött gyermekét.

Én nem vártam rá, mert csak jött magától,
Így lett ez az egész valóság az álomból.
S mikor

Olvasták: 621

Élet,