Egy hétköznapi ember vagyok,
Engem lassan zabálnak fel a hétköznapok.
Lassan megérem, hogy más senkiért sem élek.
A haláltól jobban semmi mástól nem félek.

A rímekkel telt tollamból, már hiányzik a tinta,
Mégis az üres tollam tintája ír az életbe vissza.
Feladom az ...

Szó, mi lassan évülne már,
odva bélelt száraz bársony,
toll kapkod betűre lelve,
nehéz csendben inog szájon.

Szó, mi kísért naptól estig,
hangodból tört elő újra,
vándormadár lódul neki,
házak közül messzi útra.

Szó, mi fenntart mélység felett,
kelne magja egek felé,
kapaszkodó, ...

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
„Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol ...

Varjak szállnak fáról fára,
hófödte fáknak keskeny ágára.
Fekete tollaikat napsugár kényezteti,
mely hókristályok fényét lágyan visszaveri.
Az idilli hangulatot megtöri a nesz,
sietve halad egy cirmos,
vékonyka lába a magas hóban elvesz.
Maga után hagyja talpának apró nyomát,
a hideg átjárja ...

Megdermedtek bennem a szavak,
tollamat most a ködbe mártom,
és húzok inkább egy vonalat
vagy kipipálom ami megmaradt.

Altattál, de jó volt szeretnem,
futottunk együtt mint zerge pár,
szemed iránytűjét követtem,
s a valóság ugrott át felettem.

Annyira fáj, hogy felköltöttél,
féltelek, talán ...

Ki gyermek, még ostobán éveket kerget,
macskákat hajszol vagy babáját nyúzza,
máskor anyja kezét rángatja, húzza,
ha nem kap olyan cukrot, amit ő szeret.

Ilyen vagyok én is, durcásan nyekergek,
vádlón, morcosan gondolok a korra,
mely elnézte, hogy szenvedj a nyomorba’
s a telhetetlen goromba, korán elvett.

A sok nincsedből tündöklő ...