Könnycsepp játszott el csillogó zenével,
s lenti sóhaj kilengő fenti kékkel.

Erdő vitte fatörzsek félénk árnyát,
s a varázslót, aki szívekbe lát át.

Madárhang-szikrák szálltak és lehulltak,
s egy köntösön színt gyújtottak ki: múltat.

Vitt az erdő könnycseppes-bűvös álmot,
hajnalpirost, mit a varázsló ...

Rossz korral, - és korával összetöpped
az ember kedve. Hiheti a többet, -
de kérdi már: más mérlegen mit érne
Kosztolányi Hajnali részegsége?
Jó. Égi bált látott fent élénk Szépen, -
s ki tartotta lent, háza ketrecében?
Be-becsaphatta önmagát, vigyázón,
de intő árnyék átbújt fénytelt zászlón.

Ugat a dog, gőg-palota kövére
ha ...

Az életemben voltak olyan

időszakok, mikor aggódtam

sorsom, családom sorsa miatt,

a rettegéseim álmatlan



éjszakákat okoztak, ámde

a szilárd hitem olyan volt, mint

a puha párna… Megértettem,

én csak akkor győzhetek – nyerni

...

Volt idő, mikor túltengett
bennem az önbecsülés, öntelt,
hetyke modort erőltettem
magamra, bár csak emelt fővel,

büszkén akartam – szerettem
volna élni. Fölényeskedést
egy idő múltával szépen
levetkőztem, helyét szerénység

vette át, mely büszkeséggel
párosulva igazán vonzó,
nemes egyszerűséggé lett.
Gőgöm elillant ...

Szemét adta e világnak,
testét a nyavajájának,
lelkét a megaláztatásnak,
sorsát a búbánatának.

A kalapjába forintok hullnak
napjai vontatott lassan múlnak.
Vak szemeivel fordul a Napnak.
Hoz-e valami jobbat a holnap?

A világ jobbul. Ha múlt távlatokra
visszatekintesz, a reményt belopja
lelkedbe ez, mégis, e rossz jelenben
könnycsepp siet, szakadék-csendre cseppen,
majd vér kiált, a szív fájdalmát dobja
közönyben úszó arany csillagokra,
s ember-gépekben felhorkan az állat
ösztöne. Hol a Teremtő Varázslat?
Oltárok előtt hány sarlatán sámán
fest le ...