Istenek köveket dobálnak?
Annyi biztos, hogy hull a kő.
Betört fejek, szétzúzott élet,
földig lehúzó bús idő..

Emberek köveket dobálnak?
Oly biztos, mint hogy hull a kő.
Van ki gyilkos Sorsistent játszik,
s cinkos hada megrémítő!

Sok ballag - s mily ostobán, balgán! -
hulló kövek alá. Nevet
hamis ...

A sorsom te vagy, e heves szerelmet
hidd el, nem kerestem, mivel véletlen,
hogy találkoztam veled. Minden reggel,
délben, este és éjjel - mily képtelen

kérés feléd - szeretném, ha szeretnél
és lennénk egymáséi. Még szüntelen
beleremegek, milyen szerencse ért,
hogy érezhetem kis szíved ...

Egy kis arany szelencét
ez a nyár kinyitott.
Véltem: valamit ad, de -
csak meglopott.

Ezek ilyen nyarak már, -
és őszök, és telek..
S a tavasz-virághintók?
Könnycseppesek.

A népnek mondott? Járja
nagy ökörlét körét.
Hit szépben, becsületben
csöndben elég.

E nép Petőfi Népe?
Hát az volt, valaha,
de most már rab, ...

Útra kelve buszra szálltunk,
s a lottóról társalogtunk.
Megvannak a számok végre,
most már csak nyerni kéne!

De papír ninccs és toll sincs kézben.
Gyors mozgás indult a közönségben.
Ki papírt, más meg tollat adott.
Segíteni akarás szárnyra kapott!

A számokat lejegyezve
az úti célhoz megérkezve
a lottózóba siettem
s a számokat ...

Az idő lep meg, rendezett összevissza.
Nyár lósörényén arany tánc ragyog,
s vágtat a nyár, arany szőréről szikrák
ezüstje száll, - s máris elcsillogott.
Az idő lep meg, mely valóságot színlel,
s oly hazugul: minden isten nevet,
s mindegyik feldob egy-egy édenalmát, -
hát kapkodjatok érte, emberek!
Az idő lep meg, a magányos kisember:
fejet ...

Míg ballagok a Józsefhegyi úton,
eltűnődöm: miért hegy, mikor domb csak?
Hát, persze, ezt-azt átnevez az érdek,
s nem csupán dombot, - mennyi más fogalmat!
Tetszik nekem ez a kis félvad Éden,
különösen most, mert díszben a hársfa,
s lombruhájára halvány sárgát öntött,
s illatot lengő virágfiolája.
Kopóid jönnek, Ádám, jól ...