Fűszálon reszkető harmatcsepp vagyok.
Izzó láva mikor a nap kél.
Vágyam,hogy újra enyém légy ismét.
De nem lehet,mert ezt nem akarod.

Akarok lenni hajós,ki
Vitorlát csak egyszer bontott.
S csatát vesztve,viharverten,
Karjaidba vennél,engem,bolondot.

Pokol tüzében égek.
Szívemben vasrudak dobognak,
Vérem hevül ha réd gondolok ...

Éveket áldoztam magamból rád.
Melyben gyorsan teltek az évek,
S nem jöttem rá mi legfőbb erényed.
Sohasem érdekelt mit érzek.

Voltam szerelmes kamasz,
Ki hitte az élete mindig tavasz.
Voltam szívből szerető arád,
Ki élete fiatalságát áldozta reád.

Voltam barátokat eltűrő idegen,
Az étel sose várt hidegen.
Voltam boldogan ...

Emlékszel? - egyszer azt mondtad:
\'Mindent megadok, még a barátságot is!\'
Tükörbe néztem, s nem fogadtam el,
Tartoztam neked ennyi felelősségel!

Akkoriban a Városban, a felnőttek is,
Gyerekek is, gúnyolódtak rajtam.
Volt részem övön alul ütött
Sok kínos kudarcban.

Az irántad hevülő érzéseimet
Magamba fojtottam.
Legbelül ...

Zöldellt már a határ,a nap sütötte szépen,
kománk ősz fejére hasított be éppen.
Mert jó sokáig ült ő víznek közelébe,
hal nem kószált felé a horgászbot végére.
Mellette demizsonban naptól óbor fortyogott,
nap égette arcába hosszú kortyolásba fogott.
Félrenyelt hirtelen,s ekkor akadt reá
a nagy hal,s íme ily harci helyzet várt ...

Alacsony s tettre képtelen
Ez jellemem,vívódik szüntelen.
Önmagammal vagy a világgal.
Sorsom összevetném egy nyíló virággal.
Szerelemre éhes,szerelemre keltett,
Sohasem éltem meg ezt az érzelmet.
Hogy fogalmaztam meg?
Mi késztetett erre?
Vagy ellene állok én talpig fegyverbe?
Morcosan,harcomon ...

Az őskorban az ember igénytelen vala.
Ha nem harcolt a létért akkor meghala.
Ügyességén múlott a betevő vacsora.
Ha nem tudott futni, ő volt a lakoma.

A rabszolga sorsnak is meg volt az ára.
Lenyuzták a bőrük, vagy felhúzták a fára.
Épűltek paloták ,piramisok hada.
Hullot a sok nép,mint az őszi ...