Sokféle hang járkál tavasz-határon,
ha bizakodnak az erdei fák:
néha hallod hangját a Hangtalannak,
s belső hangot kinyit külső világ.

Az életünkbe hangok visszatérnek:
az ijesztőek is, s a kedvesek.
Fehér láng-hang villan kékre, merészre,
s kerekülnek nappal-bagolyszemek.

Belső hangoktól csordul túl a lélek,
ha virágcsokrot nyújt át ...

Kövek között hangya szalad, az ösztön
viszi a kis kitingépet tovább.
Késztetése van, gondolata nincsen, -
de futáshoz legalább hat a láb.

A hangya - hangya, - de az ember - ember?
A gondolat szabadnak megmarad?
Sav elmarja, felejtő lúg feloldja
mi léten túlhoz méltó pillanat.

Látom, tudom. Szellem ...

Tény: kifosztottak minden oldalon.
Idősíkom lassanként elhagyom.
Lökdös a szél ingó lépcsőkön át.
Szemem figyel, benne szomorúság.

Szemem figyel, és szemem figyelem.
Figyelő szív suhan át szívemen.
Lélek figyel testet, lelket a test.
Akiben szív van, mindig rajtaveszt?

Gondolat, vers más világot teremt?
Vagy világot figyel, ...

Játszhat a hullám, - mélyben más a tenger.
A felszín látvány. A mély igazabb.
Ha álom sétál narancsligetekben, -
oly könnyen jönnek szépséges szavak.
Lelkendezel a domborodó vázán, -
megtanították, hogy csodálni kell,
s nemesnek hiszed az athéni polgárt,
egy-eszméjűnek bölcselőivel.
Római kard dicsekvő múzeumban..
Tőled is tapsot, bókokat ...

Szárnyban panasz
a sárga, kék.
Lengő ágzugok,
cinegék.

Egy hangkönnycsepp, -
repíti húr.
Bokorfent bú, és
bú alul,

de közönyben
ég, föld, a hó, -
közönyös világ,
hallgató.

Lét-láthatár
szélén megyek.
Cinkék sírnak, - vagy
emberek?

Oly emberi
a cinke bú!
Szél elrohan, ...