A nyár kapuja kitárt, őszre várón.
Fűszál bókol üvegálomnak, csendnek,
s felismered az addig észrevétlent:
emlékké lettek volt illatszerelmek.

Nehéz nyárvéggel, ősszel szembenézni.
Ág ághoz ér, felhősor felment, s vádol,
s elképzeled, hogy istened a Szépség,
mely mindig újat teremt önmagából.

Az istenem a tág értelmű ...

- Hölgyfa? Hímfa? - szóltam tréfásan hozzá.
A fényszitán átszűrt táj tiszta volt.
Ágrések között pici felhőholdak,
s arany napocskák nyája kóborolt.

A madárhangok megjöttek, leszálltak.
Vasárnap küldte délharang körét
időirányul új álommesémnek,
s katáng perdült meg: kék sziromkerék.

Megszoktam már: szívembe ...

Egy gömbölyded hölgy páváskodik

a velencei tükre előtt

és imígyen szól: - Árválkodik

az érzékeny lelkem, összetört



a zsenge kis szívem, óh tükröm,

én édes tükröm, mondd meg nékem

kérlek, hogy ki a legtündöklőbb

állócsillag itt e vidéken!



- Állj már végre félre - feleli

a ...

Mi ne látnánk, hogy csak Anyag varázsol,
állít, bíztat, kételkedik, vagy cáfol?
Olykor meg rá- rádörmög erre-arra,
mint mesék kedves, medvés öregapja.

Bár lehetne felénk kitárt szabadság, -
de jövőből mit hozott végül? Rab Mát.
S mit teremtett? Oly tökéletlen népet,
amely jót rosszra könnyen átcseréltet.

Az Anyag költ, és sohasem a ...

Míg ballagok a Józsefhegyi úton,
eltűnődöm: miért hegy, mikor domb csak?
Hát, persze, ezt-azt átnevez az érdek,
s nem csupán dombot, - mennyi más fogalmat!
Tetszik nekem ez a kis félvad Éden,
különösen most, mert díszben a hársfa,
s lombruhájára halvány sárgát öntött,
s illatot lengő virágfiolája.
Kopóid jönnek, Ádám, jól ...

Volt nyarakat viszek olykor magammal
új nyáron át, s egy kertre gondolok.
A kártyázók körülülték az asztalt
(szívszorító: már mindegyik halott).
Engem főleg a lapok érdekeltek
kezükben, akkor: rajtuk mi a kép?
Makk alsó, felső, tök ász, király, dáma..
Megcsodáltam kis életek hitét, -
de elhúzódtam tőle. Mire vágytam?
Messzeségre, melyben ...