A katona, az álmok katonája,
onnan jött, ahol vörös volt az ég
vértől, vágytól, tűzvésztől, szabadságtól,
pokol és menny gyújtott vörös zenét.

A katona ment, lengő árnyfalak közt.
Fent hold gurult: lángfehér félelem,
de bátorságát Álomisten adta:
kegyetlen Szép, szívközel-Végtelen.

A katona ment, majd leült egy kőre.
A ...

A Végtelen leült velem egy nyárban,
leült, és máris ott játszott velem
fény-, s árnykockákból kirakott sakktáblán.
A kék körülvett: gyermek életem.

A Végtelen szólt: - Sakk! Akkor még halkan.
Később láttam: vér vörös színe ég
múlt-sakktáblákon, s haldokló virágok
szirmain bágyadt, könnycseppes mesék.

A mattot várom már, s ...

Egyik ismerősömmel egyszer

egy nagy társaságban töltöttem el

néhány órát, ki förtelmesen

unta a banánt. Nos, véletlenek



nincsenek, merthogy elregélte,

sokat van egyedül, csak elvétve

keveredik az emberekkel,

s mindig unatkozik. Szerencsétlen,



szánalmas alak. Hiába ...

Láttad-e már haldokolni a rózsát?
Elmúlása álmos-gyönyörűszép:
kigyúlnak mind az alkonykerítések,
és szín és illat kéri a mesét.

A nincs megy át az eltűnődő Nincsbe,
s a darázscsend rezgő pilláin át
szétnéz, nevet, majd felzokog a tündér,
s növő árnyakból épül új világ,

s lázít, s nyugtat békétlen furcsa béke,
majd ...

Csöpp világok, párolgó tavaszkertek
esők után, ha nap sétál, melenget
földet, s hirtelen újra ott a kék ég
sugárlétráin ereszkedő szépség!
Elénk ugrik tréfásan-hiún sárga.
Dalpirost dúdol tulipán virága.
Hangya elfut, mint menekülő ember
(ami űzi, - rokon a félelemmel?),
s bár hazája csak érzések hazája,
jobb volna-e, ha tudásra ...

Madarak íve, amit röptük rajzol,
s hoz vissza olykor elmúlt pillanatból,
vagy víz gömböcske, mit volt öröm, bánat
fényesít, de már csupán önmagának..

Eltűnődöm: a sok-sok apró részlet
mint fedi el a szemnek az Egészet
kis életekből.. és létezik-e Élet,
s mond-e róla maradandó meséket
Idő, amely nem lesz önmaga foglya,
s a ...