Hangok futnak, majd egyesülnek, -
zsongás ringat csillogó csendet.
Fent felhő: tejjel megtelt emlő.
Édes lustaság oly kelendő!

Öröknek elhitt pillanat van:
Szellem alszik bezárt palackban.
S lehet: csak én? Át üvegálmon
holnapok piros tüzét látom.

Gyümölcsök érnek és beérnek,
hoznak méz sárgát, mélyen kéket,
ígérő ...

Ígértem, múltkor, hogy meglátogatlak, -
s csak ünnepekkor írtam levelet,
helyette, de, lelkem mélyén, a szándék
ott volt. Ígéret hamis nem lehet, -
nálam. A "jobb későn, mint soha" mondás
(bár egy kicsit hibádzik valahol)
most előugrik tegnapi homályból,
s egy megírt vers máris feléd lohol.
A lég liheg a túlfűtött melegtől,
s én is ...

A szülők kártyáztak a rokonokkal.
Dióvirág hullt: érdekes lelet, -
mind-mind olyan, mint az elpusztult hernyó.
Levélen fény árnnyal incselkedett.
Azt kérdezed: érdekelt-e a kártya?
Kártyázás nem, de a kártyák igen:
a koma, ki melegedett a tűznél,
télben, s tavaszhölgy, virágszerelem,
nyárban érett nő, kézben kéve, sarló
(nem vagyok ...

A részekben lehet öröm vagy bánat,
pillanatnak, percnek bókolnak ők,
de az Egészben mindig szomorúság.
Az Egész mindig érzi az Időt.

Az életem látom részekre hulltan:
részlet sötétlik, részlet felragyog.
Olyan, mint másé: minden részleten túl
Egész legyint. Legyintek, hallgatok.

Hány mímeli: az Egészet nem érti,
vagy csak a ...

Felmagasodnak mind az árnyak.
Fatörzsek füstként szállnak, szállnak.

Ráköt a pók múlt-fényt a csendre:
csepp csengőin csak lengje, lengje…

Hegytúl-felhőn mesés királylak.
Vöröslenek a rókanyájak.

Utat vesztett folyosó, ösvény
fut a sötét súlyos keresztjén.

Mind szemet huny, aki még látó.
Mosolyog fent Münchausen ...

Húsvét, díszes tojás, te ünnep-emlék!
Rajtad piros, kék, szeles zöld szalad,
s nyúlszemek csodálják a víztükörnél:
felhőt siettet fehér pillanat.

Legalábbis sok húsvétom ilyen volt
alattad, álom, gyermekkori ég,
Idő, melyben táguló szív tanulta,
s tanította a Szép szeretetét.

Feltámadás? Szeretet? Öröm? Szépség?
Választ te ...