Feladom! Így már nincs kedvem élni
Már nincs. Már nem tudok félni
Jelentéktelen az életben minden perc
Nekem már nem szép az édenkert

Már nem tudok boldog lenni ezen a Földön
Azt hiszem, életem egyik legszomorúbb versét költöm
Már nem tudok sírni, nem tudok nevetni
Csak egyet akarok, még pedig feledni

Teliholdas éjjelen,
Térden állva kérem,
Segíts nekem,
Ó édes istenem.

Létezik egy törvény,
Olyan mint egy nagy örvény,
Felkavar és elnyel mindent,
Veszélyes ez felsőbb szinten.

Kezemben a fegyver,
A törvény szabályokat kever,
A szabályokat be kell tartani,
A fájdalomba bele kell ...

Csak rád gondolok,
Több hónapja;
A jelenléted a szívemet,
Dobogtatja

Tudom, nem lehetek szerelmes,
Megígértem magamnak;
De most egyszerűen meg kell szegnem,
Nem hiszek a szavamnak

Már sok ideje tart,
Ez az egész;
Meg bolondul tőled,
Este az ész

Te vagy, Fekete-fehér,
Álmaim ...

Megsárgult kép lóg a falon
Könnycsepp fut le arcodon
Nem vagy már fiatal se vagány
Szívedbe mart a vasfogú magány!

Ott állsz a tömegben, egyedül
Ellopták álmaid észrevétlenül
Nézed az emberek seregét
Egynek se tudod a nevét!

Bensődben dúló, örök háború
Fekete álarc mögé bújt gyanú
Nincstelen valóság romlott ...

Szöges dróton innen és túl
Ki van fent és ki van alul?
Ver a szívem, majd megvadul
Bensőmben vak háború dúl.

A múlt kapujában tétován állok
Nem is tudom..., mire várok?
Belépek, rám tőrnek a régi képek
Az át nem élt fájó emlékek...

Embereket látni a sárgult képen
Emberek, kik élhettek volna szépen
Kabátjukra sárga ...

Azt hittem,
ennek soha nem lesz vége.
Teljesen elvarázsolt
már a szimpla jelenléte.
Virággal kezében várt reám csendesen.
S hosszasan csókolt
forrón, szerelmesen.