Emlékszem jól a szobára
ahol utolsó napjaid
pihenték magukat
a remény már mélyen
nagyon mélyen aludt benned…
fülledt csend ölelte a falakat
a sarokban elhagyott emlékeid kuporogtak
vártak (gyermekkorom)
az ablak némán ült a falban
kizárva az élet zaját
gyertya lángja világított
éle tartotta leheletnyi reményem
odakint ...

Most jött el a pillanat, vár a végtelen,
Az élet velem oly kegyetlen,
Álmaimat vette el tőlem,
Ezért mindenpillanatban hullik a könnyem.

Hagyom, hogy magával vigyen a halál,
Az élet nem szeretett így most a nyugalom rám talál,
Már nem fájnak a szavak, amik lelkemet tépték szét,
Hallottam, ahogy egy angyal ...

Mindannyian keresünk.
Talán magunk sem tudjuk mit,
egy mosolyt, egy szót, egy érintést;
hiányoznak rá a szavaink.

Hasztalan járjuk táncunk
a hétköznapok parkettjén,
s ha jön a hétvége,
boldogan menekülünk
a hamis érzésbe,
az ál-örömök fényébe,
melyeknek lézerpengéje
hasít lyukat az éj szövetébe.

Rebegjük, ...

Már láttam Őt sok éve - talán álmomban?
A látvány oly éles volt, mint a való,
mindig, újra s újra keresem,
s átélném valóságosan
azt a mindent átható,
itatósként magához hívó
végtelen szeretetet.
Mikor összetorlódtak fejem fölött
súlyos gondfelhők, váratlanul,
anélkül, hogy Rá gondoltam volna,
- még csak nem is ...

A nemzet kapja a pofonokat,
Nem kicsiket,
Hanem jó nagyokat!
A sok szemtelen, pimasz ezt látja,
És csak csinálja-
Arra nem gondol, hogy
A végén egyben visszakapja az áldást,
Mert így illik, ez járja!

A csönd amiben most vagyok egy színházra
emlékeztet, arra a pillanatra, mielőtt a
függöny felgördülne. Feszült, várakozó,
de egyben kíváncsi néma csöndre. S Én
nyitott ablak mögötti életem szemlélem.
Olyan simán gyűri le Szerelmed a félelmet
Bennem. Mosolygó szédülésbe csábít szád,
és táncol testemben a vágy. Lábam már
magától ...