Írtam róla egyszer, elbűvölt léte,
a gyönyörű szín, szívdobbantó lila.
Bábel Tornya, de ezernyelvűségét
megérti, kinek átjut álmaiba.

Most újra látom. Zöld, s arany felett áll,
és itt-ott belőle egész kis liget.
Szálló lilája zeng kéknek, fehérnek,
s a felhő megáll, és visszainteget.

Augusztus susog: van, vagy nincsen Isten, -
ő ...

Mosdatlanul ülnek ki mord igéim
a város-szélre és az útfelekre.
Szegénységem lassan kint megdicsőül,
pedig még nincs is eltemetve.

Padlómra olvasatlanul kerülnek
szőnyeg gyanánt a legfrissebb lapok
s Krőzusnak érzem tüstént magamat már,
ha tiszteletdíjat kapok.

Barátaim, azért nem jártok rosszul,
ha néha megjelentek itt:
egy kis ...

A som már felpiroslott,
de vörössé nem érett.
A hegyoldalról néztem
kis falut, messzeséget.

A szívem talán mindig
képzelt faluját várta, -
ó, sok városban élő
mosolygós naivsága!

Igen, tudom, naivság
hívogat, csodaszépen,
ha erdő, rét, hegy, síkság
a táj nagy tenyerében,

mikor tavasz virágzik,
s ha nyárban ...

Szívemmel szerettem
szívemmel reméltem
szívemmel rettegtem
szívemmel könnyeztem.
Annyiszor bántották
meglopták, alázták
gúnyolták, kacagták
megcsalták, eldobták.
Hallván keserű imámat
lassan beszőtte a bánat
nem szerethet és nem fájhat
szőttem köré selyemszálat.
Ma már csak szív nélkül élek
kacagok és nem remélek
nem ...

Nap tüzétől izzik, forrong a táj
gyenge fuvallatról álmodik a lét.
Gyilkos katlan sújtott testünk egyre fáj
feledni vágyjuk a nap melegét.
Fellegekért kiált minden, aki él
esőért esdekel, sóvárogva kér.
Enyhet adó záport remegve remél
fuldokló imájuk az egekig ér.
Suhanó fellegek, enyhet adó zápor
messze tovatünnek, tikkad a lét.
Izzik ...

Nap tüzétől izzik, forrong a táj
gyenge fuvallatról álmodik a lét.
Gyilkos, katlan- sújtott testünk egyre fáj
feledni vágyjuk a nap melegét.
Fellegekért kiált minden, aki él
esőért esdekel, sóvárogva kér.
Enyhet- adó záport remegve remél
fuldokló imájuk az egekig ér.
Suhanó fellegek, enyhet- adó zápor
messze tova tünnek, tikkad a ...