Hosszú szempillái remegtek akár a hold fénye a tó vizén,
kecses táncát járó, szikrázó égi tünemény.
Arcát csodálatos ráncba gyűrő ártatlan mosolya,
csupa kellem és báj, már már angyali csoda.

Zöld szemei ragyogtak, ahogy tekintetét nekem szegezi,
akár végtelen hegyek ormain húzódó harmatos fenyők ...

Csak feküdtünk kint a kertben néztük, ahogyan a hajnali nap megfesti a felhők hasát,
csendben élveztük az ébredező természet reggeli zaját, a madarak megnyugtató dalát.
Haragoszöld harmatos fűben hanyatt dőlve néztünk fel a mély tengerkék végtelen égre,
lassan kúszó kusza bárányfelhők egyvelegét próbáltuk lefordítani egy értelmezhető ...

A nap sem ragyog mindig az égen,
A hold váltja fel az éjszaka hevében.
Elmentél, elillantál,
Fájdalmat nem kicsit, hagytál.
Másfele visz a sors,
Nem lehetünk egyek,
Kértem tőled szerelmet,
Nem adta meg az élet.
Úgy éreztem hozzám írod,
Szerelmes verseid,
Tévedtem, hát ennyi volt,
Le kell, ...

A nap nyugszik, majd felkel,
szirmot sír tavasszal a barack,
a pázsiton harmat szendereg reggel
és kakasszóra ébred a paraszt,

kócos búzaszálak közt viháncol,
pajkos bújócskát játszik a szerelem,
néha szemöldökén a hold egyet ráncol
és mosolyogva szemlél csendesen...

Eljött egy újabb reggel,
a nap ismét nélküled kelt fel.
Megint csak egyedül ébredtem,
szokatlan, hogy nem vagy mellettem.

Fázós zimankós a hajnali táj,
szívem úgy ég, érted fáj.
A holdat a nap váltja fel,
nem fogom fel, hogy senki nem ölel.

Álmaim elragadja eme rideg hajnal,
bárhová mész ...

Mint víz a partot,
mint csend a hangod,
mint felhők az eget,
én téged úgy öleltelek.

Nyomot hagytál bennem,
mint víz a tűzben,
mint szivárvány az égen,
lelkembe festetted szépen.

Édes álmaid, mint szűz hó,
végtelen hegyek ormain leolvadó,
csendes patak partján odafenn,
hol ember fia még nem járhatott ...