- Hölgyfa? Hímfa? - szóltam tréfásan hozzá.
A fényszitán átszűrt táj tiszta volt.
Ágrések között pici felhőholdak,
s arany napocskák nyája kóborolt.

A madárhangok megjöttek, leszálltak.
Vasárnap küldte délharang körét
időirányul új álommesémnek,
s katáng perdült meg: kék ...

Míg ballagok a Józsefhegyi úton,
eltűnődöm: miért hegy, mikor domb csak?
Hát, persze, ezt-azt átnevez az érdek,
s nem csupán dombot, - mennyi más fogalmat!
Tetszik nekem ez a kis félvad Éden,
különösen most, mert díszben a hársfa,
s lombruhájára halvány sárgát öntött,
s illatot lengő virágfiolája.
Kopóid jönnek, Ádám, jól ...

Kertek. Hangok. A dőlő ég alatt
virágláng néz felém, majd átszalad
túloldalra. Szökkenő levelek.
Jegenye sóhajt: menne, s nem lehet.

Szobrocska gyík mozdulatlan szeme
kis csend-tükör. Időt elrejtene,
de múlt fényekből felépül a híd,
s viráglángot volt kertből visszahív.

Utcák, virágok, a platánfa-sor..
A Végtelen elveszett ...

A katona, az álmok katonája,
onnan jött, ahol vörös volt az ég
vértől, vágytól, tűzvésztől, szabadságtól,
pokol és menny gyújtott vörös zenét.

A katona ment, lengő árnyfalak közt.
Fent hold gurult: lángfehér félelem,
de bátorságát Álomisten adta:
kegyetlen Szép, szívközel-Végtelen.

A katona ...

Madarak íve, amit röptük rajzol,
s hoz vissza olykor elmúlt pillanatból,
vagy víz gömböcske, mit volt öröm, bánat
fényesít, de már csupán önmagának..

Eltűnődöm: a sok-sok apró részlet
mint fedi el a szemnek az Egészet
kis életekből.. és létezik-e Élet,
s mond-e róla maradandó meséket
Idő, amely nem lesz önmaga foglya,
s a ...

Mesét írnék, fülelek: a szívemben
milyen mese sír? Felzokog a Nincsen.
Kifosztott tájon kár kiált át káron,
de telt zsebűből nem kél szánom-bánom.
Keresztpogányság, megtévedt magyarság!
Igaz mesében mindig lélek, nagyság.
Igaz mese, ha kell, dicsér és vádol, -
nem hallgat fényről, - és nem hallgat árnyról,
önhaszon-lovagrendet mélyen ...