Dércsípte hajadat, őzike szemedet,
mosolygós arcodat, egyetlen nevedet
magam előtt látom, de fúj az őszi szél,
elvitte nyaramat, dalom szerelmet kér.

Embernek szívére virágként szomjaztam,
örök-barátságod magamnak akartam,
kértem, könyörögtem, csak néma csend maradt,
őszi levél üzent – már nem bontok falat.

Déva vár sötéten rejt ...

Feledném ágak hangos reccsenését,
mely átsuhanva rajtam oly félelmet keltő..
S, hogy merném-e váram
új erőből rakni, ha ismét
jő egy tomboló szellő??
Sebzett maradványokból,
mint egy szél fújta kártyavár?
Mely ismét, majd újra futva..
Bizton álló jövőt nem produkál.

Hát, hol vagyok én..??
Pucér fenékkel, melyen
ismét csak ...

A Sziklakéz készült: a mélybe lökjön,
halál-varázsba, mert felébredt élet
valónak nem kell, - nem bírja a jármot,
és megvet minden látszat-messzeséget.

A szeretet? Az ismert-ismeretlen.
Érzés. Fáj, ha van. Akkor is, ha nincsen?
Érdek-szeretet számító ajándék, -
s végül mit vált ki színlelő szívekben?

Hát itt éltem? Vagy hazám ...

Egy álom sírt, miközben lassan ment el, -
különös, de az álom is csak ember:
születik, s meghal nehezen vagy könnyen,
vér villanásban, gyöngyként hulló könnyben,
elégő nyárban, őszi hallgatásban,
amikor másutt víg szüreti tánc van,
s meghalhat télen, mikor hópihéken
kis vaksi fény kél, s alszik ki a szélben,
vagy tavaszban, ha csöpp ...

A világ még olyan, hogy benne hit,
nevetséges bár, vaksi embereknek
eladható, kelendő áruként,
s angyal szárnya csillogtat giccsszerelmet.

A világ még olyan, - benne középkort
őriznek, akik reneszánsztól félnek,
és érdekük: vért ontsanak tudatlan,
egymással összeveszített szegények.

A világ még olyan: ...

Az ősz első jele az, mikor átnéz
kék szem a kéken: csend, s bánat, hallgatag,
visszanéznek, elmúláson tűnődnek,
s könnycseppesek kimondatlan szavak.

Én is tűnődöm ilyenkor. A Szépség
köntöse alatt félénk táj szíve fáj.
A költő lehet, hogy szavaknak isten, -
valóságnak csak száműzött király.

Egyik virág bezár, de nyit egy ...