A halottaink… ismeretlen ismerős? Versben és haikuban…

Vajon élek, mint ki, mindent feladott már?
Vagy, mint ki nem tudja, a halál erre jár?
Úgy élek én, mint ki, őt nagy szívvel várja?
Nem hiszem! Életnek ő nem ajándéka!

De nála van és ő borítja életre fekete leplet,
Van, ki addig sem találta életében ha, fényt keresett.

Az életben ...

Drága hölgyem, észrevettem
kecsességét az erdőben,
napernyővel védekezik -
gyérül a nap, már rejtezik -.

Rozsdállanak a levelek,
sóhajtanak és pergenek,
rájuk lehel a hűvös szél,
titkon már tavaszról regél.

De míg az asszonyszív remél,
szerelem-bor kelyhe zenél.
Halk koccintás, forró bókok,
ajkát szomjazzák a ...

Dércsípte hajadat, őzike szemedet,
mosolygós arcodat, egyetlen nevedet
magam előtt látom, de fúj az őszi szél,
elvitte nyaramat, dalom szerelmet kér.

Embernek szívére virágként szomjaztam,
örök-barátságod magamnak akartam,
kértem, könyörögtem, csak néma csend maradt,
őszi levél üzent – már nem bontok falat.

Déva vár sötéten rejt ...

A Sziklakéz készült: a mélybe lökjön,
halál-varázsba, mert felébredt élet
valónak nem kell, - nem bírja a jármot,
és megvet minden látszat-messzeséget.

A szeretet? Az ismert-ismeretlen.
Érzés. Fáj, ha van. Akkor is, ha nincsen?
Érdek-szeretet számító ajándék, -
s végül mit vált ki színlelő szívekben?

Hát itt éltem? Vagy hazám ...

Egy álom sírt, miközben lassan ment el, -
különös, de az álom is csak ember:
születik, s meghal nehezen vagy könnyen,
vér villanásban, gyöngyként hulló könnyben,
elégő nyárban, őszi hallgatásban,
amikor másutt víg szüreti tánc van,
s meghalhat télen, mikor hópihéken
kis vaksi fény kél, s alszik ki a szélben,
vagy tavaszban, ha csöpp ...

A világ még olyan, hogy benne hit,
nevetséges bár, vaksi embereknek
eladható, kelendő áruként,
s angyal szárnya csillogtat giccsszerelmet.

A világ még olyan, - benne középkort
őriznek, akik reneszánsztól félnek,
és érdekük: vért ontsanak tudatlan,
egymással összeveszített szegények.

A világ még olyan: ...