A nyár kapuja kitárt, őszre várón.
Fűszál bókol üvegálomnak, csendnek,
s felismered az addig észrevétlent:
emlékké lettek volt illatszerelmek.

Nehéz nyárvéggel, ősszel szembenézni.
Ág ághoz ér, felhősor felment, s vádol,
s elképzeled, hogy istened a Szépség,
mely mindig újat teremt önmagából.

Az istenem a tág értelmű ...

Egyik nagybácsikám gondolt

egyet és bejelentkezett

egy jósnőhöz, ki megfontolt

arccal belefeledkezve



nézett a kis kristálygömbbe.

Hosszú percek telhettek el,

míg szólt. - Látom, Ön két gyermek

atyja. Bácsikám kék szeme



kiakadt. - Azt maga csak ...

Volt nyarakat viszek olykor magammal
új nyáron át, s egy kertre gondolok.
A kártyázók körülülték az asztalt
(szívszorító: már mindegyik halott).
Engem főleg a lapok érdekeltek
kezükben, akkor: rajtuk mi a kép?
Makk alsó, felső, tök ász, király, dáma..
Megcsodáltam kis életek hitét, -
de elhúzódtam tőle. Mire vágytam?
Messzeségre, melyben ...

Gyermekét a szoboralak mellé ülteti,
bár nem hiszem, hogyha élne, a gróf örülne neki.
S amikor már a gyereke kipihente magát
fotóztatja le a szoborral együtt a családját.

Tanévkezdés előtt közölte

leendő iskolás kisfiam,

hogy nem szeretne ő „elsőbe”

menni. - Szerencsés vagy, Attika,


hisz olyan országban születtél,
...

A Végtelen leült velem egy nyárban,
leült, és máris ott játszott velem
fény-, s árnykockákból kirakott sakktáblán.
A kék körülvett: gyermek életem.

A Végtelen szólt: - Sakk! Akkor még halkan.
Később láttam: vér vörös színe ég
múlt-sakktáblákon, s haldokló virágok
szirmain bágyadt, könnycseppes ...