Elmentél és magaddal vitted az ihletet,
hiába állítom bőszen csatasorba a rímeket,

Fáradt kiégett gondolatok akár a kiszáradt tavak,
nem jönnek már hozzá úgy a dallamos szavak.

Akár a hajnali köd gondolataim lassan eloszlanak,
mint ódon kopott selyemszalag lassan szét ...

~ Emlékezzetek arra ki itt járt egykoron,
nekem jutott a feladat én leszek ki elmondom,
ki is volt ő eme gyönyörű őzikeléptű leány,
kit útján nem kísért más csak a magány.

Egyedül érkezett ő erre a helyre,
tán azért, hogy múltját feledje.
Láthatóan menekült hosszú útján megfáradt testén,
összegyűlt piszkot lemosni állt meg ...

Hat négyzetméternyi szabadság csupán ennyi jutott,
harminc évnyi rabság után saját teste börtönébe zárva,
millió kín, gondolat, vizsgálat és kezelés mind elbukott,
most csak fekszik vaságyán, végre a megváltásra várva.

És nem jön senki... Nem tűnnek fel cikázó hófehér fények,
nincsen virágcsokor ...

Csupán fekszel az ágyadban és nézed,
ahogyan elmúlik az élet lassan, csendesen,
tehetetlen bámulsz magad elé, tudni véled,
hogy nem élhetsz már hétköznapi békében rendesen.

Depressziós álmatlan éjszakáidért magad hibáztatod,
úgy érzed vége. De az ki mentálisan gyenge,
nem bűnös hanem áldozat, ha nem érted hiába várhatod,
megtévedt ...

Bocsásson meg atyám mert vétkeztem;
járatlan bűnös utakra tévedtem,
hol egy elkóborolt bárányra találtam,
félelemtől reszketve rideg magányban.

Egy lány ki még csak 19 éves múlt,
kokainfüggő, hív pozitív, félelemtől feldúlt,
három hónapos terhesen is anyagért reszketett,
önpusztító gyilkos

Olvasták: 479

Halál, elmúlás,