Az önmagukat túlzón szerető emberek,
Sosem a megbízhatóbb, legbátrabb emberek.

Nem lehet egy embertől olyat követelni,
Amire nem képes, nem adatott meg neki.

A halál óráját, nem lehet megválasztani,
Időpontra, célszerű nagy türelemmel várni.
Persze élet faramuci, közbejöhet bármi...

A környezeti csend ...

odalent a vízen egy csónakos kereng,
- vajon mit keres - egy régi álmot,
- mit felejtett elme - vagy egy kicsiny kuckót
vagy egy szigetet, (és) csak merengek,

vajon mit lát - a kék, hullámzó vizet,
- vagy égen lebegő papírsárkányt
- vagy egy pöttyös labdát, nádi sármányt,
papírcsónakot, sodródó falevet

vagy szárcsafészkeket. - ...

kávémat kortyolom,
ülök csendben,
fél szemmel,
még álmomban vagyok,
álmos pillámra
a nap bókol ide,
rajtam mosolyog,
távol egy sirály vijjog,
kakas kukorékol,
álmos hangon
kutya vakkant,
ébred a táj
a tenger
sós illata karon ölt
a bora-bora
fülembe csókol,
s tova száguld
sósan ...

Az erdőben kószáltam, Ivett!
Madárdalos csendben, ó, mi lett!
Vágy öntött… izzadtam,
Tán’ hergeltem magam?
Majdhogynem elájultam! Ivett…

Ültem egy kidőlt fának törzsén,
Lábam támasztékon, kis rőzsén.
Közben, eszem rajtad,
Mikor fagyit faltad…
Ha itt ülnél velem, fa törzsén…

Erdőben ...

Míg, kezem- vezette toll sercegve dudorász a papíron,
Addig örömöm, bánatom magamból, tollammal kiírom.
Fehér, famentes papírra vetem a dolgokat,
Írok bele sok mindent, szépeket és gondokat.

Kalamárisomban a sok tenta, az maga a tudás,
Lúdtollammal hordom papírra, maga a boldogulás!
Jó, frissen metszett a lúdtollam, egészségesen sercegve hagy tentát a ...

Volt tájban megyek, végtelen lakásban, –
képzeletben. Már nem engednek el,
s csodálkozik a múltam, hogy miért is?
Ő onnan ismer: gyors lépteimen.

Hát, igen, igen, akkor vitt a lábam
mindenhová, valóságban, s maradt
e táj-lakásból, mi is? Vers-napok még
ringatnak fényben fürdő árnyakat.

Igen, igen, akkor verset írt ...