Körbevesz a néma csend, betakar a sötétség,
Sóhajtásom izzó lyukat éget a szoba csendjébe.
Lelkem szánalmas haldoklásához, borostyánút vezet,
Mit a pofára esések fáradhatatlan munkásai,
Fektettek le az élet hosszú és hideg során.

Még érzem azt az illatot, ami orrom ...

Az esti sötétség sűrűsödni készül,
a szél mélyen alszik, s én
a néma csöndet faggatom
- hol a Végtelen? -

Emlékek fojtott hangon énekelnek,
a csönd lehunyja szemét,
s én pilláin át is látom
némán sír a válaszon,
vérszínű vágy a menny párkányára száll,
hol néma virág nyílik a temetőben
és meztelen lelkek sírva ...

Verseim valóját soraim vértezik a magosba,
Hontalan lelkem ott hagytam nektek szavakban,
Ez hagyaték, vesd ki mit takar, mi mást hagyhatnék
Itt a komor csendben, fogadd propagandám, így lesz elméd rendben!

Olvasva soraim szüntelen, hűtlen érzések járják át az eszméd,
Lojalitás hiányában, szabatos gondolataim ...

Emlékszem jól a szobára
ahol utolsó napjaid
pihenték magukat
a remény már mélyen
nagyon mélyen aludt benned…
fülledt csend ölelte a falakat
a sarokban elhagyott emlékeid kuporogtak
vártak (gyermekkorom)
az ablak némán ült a falban
kizárva az élet zaját
gyertya lángja világított
éle ...

Felszállt a csend, s minden mereng
Leszállt az éj, s mindenkit ér
Felszálltak a csillagok, s én csak bámulok, merre lehetnek a nappalok?
S látom remegnek a levelek az ágon, egyedül vannak, senki sincs a határon
Messze távol, lehetnek bárhol de merre mentek a nagy világból?
Merre vagytok, merre szálltok, hol láttok ...

Kint állok én is a napból szikrákat gyűjtök,
Talán ti jöttök és mellém le ültök.
Nem vagyok büszke sok emberre és magamra.
A suhancok némán nevetnek az arcomba!

Lassan mintákat fújnak a falakra,
Mik téged messze visznek képzeletbeli utadra.
Az álmok erről súgnak a füledbe.
Lágyan emelnek és repítenek a ligetbe.

Oda vágyom ...