Millió kövek egyike vagyok én,
A végtelen föld mezején;
Mellettem sziklák vannak,
Engem a bogarak békén hagynak

Engem csendben hagynak békén,
Csak a szellő éri testemet a végén;
Elfúj magasabbra, a hegyre,
Egy csodálatosabb helyre

A fűnek tengerén is magam ura lehettem,
Egy madárka ...

Keresem önmagam,
kereslek benne téged,
s némuló hangorkánba
fullad a csendélet.

Ostoba szánalom,
melyet magam iránt érzek,
mikor a tegnapot bámulom
szív mélyéből vérzek.

Vörös patak borítja
a földet nyomdokomban,
kezem kezed szorítja,
minden gondolatomban.

Lángoló ...

Lesznek még könnyező éjszakáimon
ölelő, izmot ernyesztő álmaim?
Lesz még a fekete csendben nyugalom
ami elfedi őrjítő vágyaim?

Mikor jön már fátyolfényű hajnalom?
Mikor hullanak le tűz csillagaim?
Mikor nem üvöltöm többé: Akarom!
Mikor fúlnak csendbe végleg ...

Egy decemberi napon-
e napnak estéjén,
Elindult valami,
melytől megváltozott minden,
mit addig hittem én.

Reményt kaptam,
melytől sokat vártam,
Nem akartam elengedni,
hisz örültem,hogy rátaláltam.

Teltek a napok,hónapok-évek,
s én boldog voltam,
mert hittem a mesében!
De ahogy az mindig lenni szokott,
jött a csúf ...

Az igazi zene lelkünkben szól,
szebbé tesz, mert elvarázsol.
Dallamai bennünk hatnak,
örömteli szépséget adnak!

S ha egyszer elcsendesül végül a zene,
akkor is bennünk él a múzsák üzenete!
Mert a muzsika, a dallam örökké él
és a művészetről varázslatos nyelvén mesél!

A lehelet megremeg,
himbálódzik az ág,
szél süvít az út felett.

Méregszag tölti be az éjjelt,
port kavaró csend, mély és bús.
Kongó üresség.

Tekintetek tűnnek fel a ködben.
Egy remegő hang,
egy elhalványult íz.
Ölelés, hangok délibábjai.
Rettentő feleslegesség.