A patak szelíden öleli a hegyet,
Mint egy csillogó ezüstkoszorú.
Medrében fűszálak kókadozva lépnek,
Lomhán, ahogy olykor az ember szomorú.

Tavaszi pirkadat vidáman jár, kel,
Föl-alá kúszva a hegygerinc falán,
Gyűjti gyorsan a gyémánt könnyeket
Napnak némasága örömére talán.

Patak partján pirkadó ...

Gyermekkorban jobb lett a kedvem,
ha az égen feltűnt felettem.
Közel volt, - s ugyanakkor távol,
mint a lélek is önmagától.

Felhő fehér arcára nézett,
lengett, lebbent, miként kísértet:
kedves nyíltság titokkal játszott,
s tavasz nárcisza kivirágzott.

Volt, hogy furcsán fekete kertben
kis kerek békét ...

Rád gondolok, ha fák feszülnek rakva

rüggyel, tavaszt várva, kopasz erdőben,

rád gondolok, ha szoknyád lebben, s barna

szemed rám vetíted, oly vakmerően.



Rád gondolok, ahogy lehozom végre

a sokszor beígért hajnalcsillagot,

kettőnket látom, amint utolér egy

látomás: vérbe ...

A színek olykor, mint a gyermekek,
úgy futnak elénk fénnyel, s oly meleg
fénnyel ölelik a szemünket át,
hogy mögötte szív igaz pirosát
érezzük és könnycseppen-túli táj
tisztult egű öröme ránk talál.

Nekem drága mit vörösen mesél
az alkonyat, mely csillag-útig ér,
nekem drága ez a vér hozta szín,
eltűnődöm hiába-álmain: ...

Egy kis arany szelencét
ez a nyár kinyitott.
Véltem: valamit ad, de -
csak meglopott.

Ezek ilyen nyarak már, -
és őszök, és telek..
S a tavasz-virághintók?
Könnycseppesek.

A népnek mondott? Járja
nagy ökörlét körét.
Hit szépben, becsületben
csöndben elég.

E nép Petőfi Népe?
Hát az ...

Míg ballagok a Józsefhegyi úton,
eltűnődöm: miért hegy, mikor domb csak?
Hát, persze, ezt-azt átnevez az érdek,
s nem csupán dombot, - mennyi más fogalmat!
Tetszik nekem ez a kis félvad Éden,
különösen most, mert díszben a hársfa,
s lombruhájára halvány sárgát öntött,
s illatot lengő virágfiolája.
Kopóid jönnek, Ádám, jól ...