Bársonyos éjszakák,
kábult hajnalok,
rohanó nappalok.
Ketyegő óra,
pergő idő,
nyüzsgő tömeg,
rövid élet.
Pattogó tűz,
meleg szoba,
lenyugvó nap,
hideg éjszaka.

Kicsordult egy könnycsepp a szememből,
És egy hatalmas vihart kavart érzelmeimből.
Tudom nem láthatlak többet én téged!
Mert elmentél és nem fogod soha többet kezem.

Csak te hallottad meg mikor én nevettem,
Csak te törölted le könnyem mikor én sírtam.
Te túl messze jársz már innen,
Olyannyira, hogy már csókod ízét sem érzem.

Nem ...

Én már magamtól kérdezem, mikor lesz vége?
Csak magam elé nézek a sötét mélybe.
Csak gondolkodom a sok barát jóleső vigaszán,
Csak egy csepp vagyok az élet elillanó viaszán.

Az élet tanít engem járni a földhöz láncolva,
A lelkem fejjel lefelé áll mindent felfordítva.
A szememből könnycseppek kicsordulnak,
Keményen intenek gondolataim a ...

Fájt mikor azt mondtad,
Ez a virágzó kapcsolatunk vége.
Nem éreztem semmit mégis fájt,
S egy esélyt adtam a holnapnak.

Kis világom azóta fél és üres.
Én egyedül ott maradtam.
S csak alvadtvér maradt garatomban,
S elmetszette légcsövem haragod.

A sors pengéjén az élet mindig fen,
Szét szakadt a páncél gyönge ...

Ahogy a vad a vér szagát, én az utálatot érzem,
Köztetek járok és viselkedésetek alaposan nézem,
Úgy cselekedtek akár a kopó akit kiképeztek,
Ösztönből képviseled magad, és tetteid akár egy állat.

Ebben a játékban neked mi lehet az öröm?
Húsodba fúródik tíz ellenkező köröm.
A vér szagától megvadult ostoba lény leszel,
Ne hagyd! ...

Mikor felkelek reggel, köztetek álmos szemekkel lépkedek,
Mindig csak néztek rám és engem hibáztattok folyton.
Úgy érzem mintha megkaptam volna Káini pecsétem,
Úgy érzem néha a szavakat a drága papírra fecsérlem.

Elég volt ebből a leslyedt félelmetes korból.
Engem a vers emel majd fel a láthatatlan porból.
Hátba szúr és ellök, kezeimre ...