Oly távol keringsz már tőlem,
mint a Földtől a Plútó.
Egykor közeli bolygóm voltál,
s lettél végtelenbe futó.

Fel-feltűnik körülem alakod,
villám-dörej hangod hasít,
nem szédülök közelségedtől,
mágnesed Mars-kékbe taszít.

Élünk egy rendszerbe kényszerítve,
pörgő tengellyel összetartva,
külön-külön rideg ...

Éjjelente felébredvén egy álomra,
A nap sugarait láttam a távolba.
Elérve a part szegélyének részét,
Magasra szökkent a homályos mércén.

Mélységes mélyről a tengeren,
Felbukkan egy fodros perem.
Egyre többen, és magasabban,
Mégis csendben és halkabban.

Messzi a hullámok borzongató hátán,
Közeledni látok valamit a párán ...

Rongyokba tekerve találtak rám,
-lehettem ennyi- mutatta anyám.
Hosszú évekig ringatott mígnem,
emberré lettem s így hagyott itten.

Nem volt Ő szülőm én sem a magja,
vérünknek nem volt, közös patakja.
Vonásunk még csak nem is hasonlott,
rokonságunk tán égtől való volt.

Szunnyadta álmát, riadt sírásra,
ágyamnál termett ...

Néma csöndben hideg szél.
Fájó könnyem mennyit ér?
Szívem, mint arcom tiszta sár.
Szomorú árnyékot vetnek a fák.

Könnyesőben szélvihar,
A szerelem mindent felkavar.
Ezer villám a mélybe csap,
S szívem őrzi a fájdalmat.

Forró könny olyan égető,
Nem hűti le a jégeső.
Könnycseppekből ...

Érezd azt, mit érzek én is:
-Együtt kell legyünk mégis-
Együtt, kéz a kézben,
Pokolban, és fellegekben.
Könnyeink egymásért már hulltak,
Örömeink, s bánataink is voltak.
Csöndesen szuszogtál éjjel mellemen,
Hallhattad zakatoló, szerelmes szívem!
Érted dobbant oly hevesen sokszor;
Hiányoztál, s hiányzol is, oh de hányszor!
Ezerszer ...

Tavasz van. Csiripelnek a madarak,
Zöldell a fű, minden madár tudja, hogy maradhat.
Tavasz van. A fák lombját szellő fújja,
Az állatok vígan ugrálnak a bokrok közt újra.

Nyár van. Kint a Nap égeti bőröm,
Érzem azt, hogy nincs ennél nagyobb öröm.
Nyár van. Strandolók százai indulnak a strandra,
És remélik hogy jobbra fordul az időjárás ...