1

Bors, hogy munkáját jól adta ki, szerte dicsekszik.
Szemtelen! aki lopott, rejteni szokta javát.

2

Aki lop, annak lesz: Bors azt hiszi, s űzi vitézűl,
Munkát lop, s címűl írja elejbe nevét,
Ami csak annyit tesz, magyaros tisztára kimondva:
\'Én vagyok a tolvaj, jöszte nyakamra, kötél.\'

3 ...

Mi kik előbb vizen és sáson kényünkre hajóztunk,
S a dagadó habokat széltiben úszva verénk,
Most szűk hajlékban keserű firkára szorúltunk,
Papiros úgyse! kezünk megszakad, annyit irunk.
Lát maga a kegyes ég, és szán és sír is ugyancsak,
Hogy tele van tájunk drága siralmaival,
S már csak eget s vizeket látunk, s még így ha soká ...

Nefelejts! te gyáva kékszemű virág,
Kit birkaképpel néz a kábaság,
Kit annyiszor megemlít szerelem,
És a barátság, két hős érzelem,
Kit sírra és kebelre egyiránt
Tűzdelnek gyengéd búcsújel gyanánt,
Mi vagy te jámbor gyom, hogy tégedet
Segédűl hí a hű emlékezet?
A síron fázol, hervaszt a kebel,
Élet, halál rád egy romlást ...

Ne nézz reám!
Bájolsz, de nem hiszek;
Ne szólj hozzám!
Ámítsz, nem értelek:
Pillantatodban csáb orgyilka reng,
Minden szavadban egy tört eskü zeng.

Felejteném
Hogy egykor hűm valál,
Ha sejteném
Hogy az lesz a halál;
De élni még, ha rád nem gondolok,
Több mint halál, több mint a kínpadok.

Emlékezet
Világát ...

Mert szép vagy, kellemid
Varázsát bámulom;
Mert jó vagy, tisztelet
Díjával áldozom;

Mert lelkes vagy, s veled
Mulatni kegyelem,
Hódítva von feléd
A leghőbb szerelem.

De mert e hon baján
Nincs szűdben fájdalom:
Ez fáj, s szerelmemet
Tört szívvel gyászolom.

Jár számkiüzötten az árva fiú,
Dalt zengedez és dala oly szomorú,
Oly édes-epedve foly ajkairól,
Hogy szikla repedne hegy ormairól.
Zeng tetteket, a haza szebb idejét,
A régi csatákat, az ősi vezért,
S zeng rózsaszerelmet, a lányka haját,
A szép szemet, arcot, az ifju baját.
S míg a dal epedve foly ajkairúl,
Bús éjbe az arc, szeme ...