Aznap reggel mi magyarok nagy napra ébredtünk,
De még senki nem tudta, hogy ez lesz az ünnepünk.
A kicsi fellázadt, vicsorította fogsorát,
A nagy Góliát meg csak állt, nézett napokon át.

Jött a nagy hadsereg, tankok, hazánk hős fiai ellen,
Kisfiúként ...

Egy gondolat született
a kalapom alatt,
cikázva futott
át testemen.
Mire végigért
szenvedéllyé dagadt,
vágy és sóvárgásként
nyomaszt most szűntelen.

Megélni a világnak
minden jószándékát,
összegyűjteni, talán ...

Pihennek az ágak, bokrok.
Pihennek a kerti fák.
Bolyonganak búsan sorsok.
Kicsit megállt a világ.

Nem hallatszik szívnek hangja.
Rút festi át a képet.
Sötét lélek ült egy gallyra,
foglyul ejtve a szépet.

Játszódik a távoli? jövőben.

Felébredtem a mély, hibernált álomból.
Sok évet vártam a sötét homályban.
Utazó vagyok az időben. Eljöttem a távolból.
Felébredtem új világ, más emberek korában.

Kavargó sorban ...

Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe…
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe…
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik ...

A tenger hullámai nem csitulnak
Szelek óriási nagyot korbácsolnak.
Készültünk, védelemre, intézkedtünk.
Más kezében sorsunk, van-e Istenünk?

Gyömrő, 2003. április 24. – Kustra Ferenc