Újfent eljött a nap, amit minden évben kerülsz.
Igyekszel reggel minél később kelni,
csak hogy minél hamarabb múljon az idő.
Gondolataid próbálod terelni, sikertelenül.
Megveted mi eszedbe juttatja,
csak az a baj, hogy e nap csak erről szól,
s nehezen találsz egy elrejtett zugot,
hol még a gondolat is elszáll.
Egyetlen reményed, az a ...

Kell szeretni! Csak úgy szép az élet.
Iramló időben szolgáddá teszed.
Selyem, vagy vászon öleli tested,
Fergeteg hord havat ablakod alá;
Így is, úgy is boldog lehetsz.
Az élet persze, néha nagy csaló!
Mégis, maradj meg szeretetben
ha jó!

Mert kell valaki, akihez beszélsz,
Mert kell egy másik, mások ellen,
Ne áltasd magad, ennyi az egész,
de ez eltéphetetlen.

Jó érezni azt, hogy szeretlek,
nagyon és egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni a mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már szememben
élnek és néznek.
S érezni azt, ha szép, veled szép,
s csak veled teljes az élet,
Mert hisz csak egymást szeretve
lehetünk boldogok.

Megtanítottál szeretni,
Látni, érezni.
És én most már csak Téged látlak,
Téged érezlek és
csak Téged szeretlek.
És nem tudom meddig, és nem is
akarom tudni,
Amíg szeretsz,
szeretlek!

Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.

És én úgy őrzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.