A havas éjben egyedül pőrén,
világtalan tapintva fagyos falakat,
jégpáncél feszül a vizek tükrén,
halott lehelet dermeszti jeges hajamat.

Szemembe hasít a szikrázó holdvilág,
lábamnak nyomán véres a hó.
Sötét ablakokon virít a jégvirág,
átsuhan felettem a fagyos csillaghajó.

Üvöltő sírással nyögnek a fenyvesek,
őrjöngő szelek tépik a világot.
Felettem tornyosulnak rémísztő fellegek,
csapkodják hátamhoz a szeges korbácsot.

Jeges tengerek tajtékos hulláma
sötét sziklákat ostromol harsogva.
Csillámló cseppek millió fullánkja
bőrömet szántva fúródik arcomba.

Álmosan parázslik a kandalló melege,
a vörös árnyék csorog a falakról.
A lángok játéka tájképet festene,
riadva ébredek a fagyos álmomból.

A kertek alatt még megbújuk a nyár,
az ősz is csupán megverte kolompját.
Még ezután nyílik csak az őszi bazár,
az erdő is most húzza vörös palástját.

Felkapja a szél, úszik az ökörnyál,
a fecskék is még csak gyűlnek a dróton.
A veranda asztalán bőséges gyümölcstál,
tüzes árnyalatok a juharfa lombon.

Ősszel a tájék, nekem szebb, mint nyáron
szemet kápráztat a színek kavalkádja.
Csörög a kukorica, csöve lóg a száron,
bújik a bogár a faháncs oltalmába.

Érik a bor a napos lankákon,
bőg a szarvas, násztáncát járja.
Hosszú a vonatfütty a szurkos talpfákon,
imádom az őszt hisz nincsen párja.

Még élvezem a természet alkonya játékát,
de a fagyos álmom szemem előtt lebeg.
Látom a távolban az elmúlás árnyékát,
míg életem órája kíméletlen ketyeg.