Hó-hegyek felől
már tavasz szivárog,
jégezüst csurran
a Nap tenyerén,
szirmukat nyitják
a kis hóvirágok,
csordul a jégcsap
a ház ereszén.

Télkirály táncol
a Tavasztündérrel,
dérkoronája
ma sír a zenén,
hóvirág ébred
a tavaszi fénnyel,
köd könnye csillan
a fűszál hegyén.

vaddisznó-erdők fehéragyarú
hold-villanások füstölgő világ
és húsz öles fák sötétkék toronynak
ablaka előtt kristályarcú fényben
a fülledt-rovar-szárnyú hercegasszony
mosolya száll a harminc öles fákra
az áldás vagy az átok teljesült-e?
észrevétlen elsüllyedtek a gombák
s jól elzárták csöpp, kényes üvegekbe
az elpárolgó ...

A hang-kutak,
s visszhang-kutak
mesélték csip-csup
álmukat,

és rábúgott
a gerlepár,
azt kérdőn: merre?
merre már?

- Merre, merre?
- tűnődtem én
az ég szeles kék
peremén.

Merre, merre
fény-, s árnyúton?
Búgott a gerle:
- Nem tudom!

Később hittem,
hogy én tudom, -
s hullt, hullt a ...

Az ég hideg. A kék hideg.
A hegynek fagyos lángja van.
Suhognak szélvitt levelek:
rajtuk a fény téli arany.

Télarany. Sehol sem vagyok.
Űzött az itt. Űzött az ott.
Völgyi lét hajlong, haldokol.
Bezártak ajtók, ablakok.

Minden jellé lett, - jeltelen
tán ettől is lett lent a táj.
Ódon trónusod, koronád
nem hull le, merev ...

Szajkóhang bukfencet vetett.
A szajkóhangok színesek.
Barnán kék, fekete, fehér.
Bohóckodó toll ághoz ér.

A fenyő havat ringatott:
sok csillagdús pillanatot.
Ó, most-fenyők és múlt-fenyők,
ti zöld szépséggel érkezők!

Surrant a szárny, surrant az ág.
Bohócmadár, bohócvilág,
hangok bukfence, hóidő,
lélegző fénnyel ...

Ez az idő tudja-e, hogy mit akar?
Enyhe télben idézi a tavaszt?
A szép kertünkben kinyílt hóvirág
téli tájnak mutatja fehér szirmát.

Tavasz t idéző napsugár
mosolyog rá a tájra.
Az éj hűvös sóhaját
létével a múltnak adja.

De félek attól, hogy a hóvirág
nem sokáig adja fehér mosolyát
és havassá lesz az egész világ,
mert a ...