Eltaposott férgek
fekszenek sorba’.
Az államérdek
ölte őket halomra.

Kihez szól a szó,
melyet kiáltanak a térbe,
hova vész a csúcsadó,
kinek a zsebébe?

Taposd el a múltadat,
kösd fel a szemfedőd!
Globalizált új szavak,
ebben rejlik jövőd.

Lájkolj, kiálts: hogy „kúl”,
ne használd mi magyar!
„Az üveghegyen túl”
már nekünk oly fanyar.

A nagy unióba’
ne gondozd a gyökered,
magyar koporsóba
kalapálj még szögeket.

Olimpiák napján
a himnuszt sose ...

Keskeny az út, távol a fény.
A köd otthonomtól messze kísér.
Nincs már hazám, elfújta a szél.
Keresem a földet, mely többet ígér.

Elver az eső, elver a jég,
éget a Nap, s ringat a Hold.
Mert mikor arra volt szükség,
hazatérnem sehova sem volt.

Enni adott a város, az utca.
Biztos fekhely volt a pad.
De én azt sose ...

Most szó nélkül ölteném,
holtnak arcát enyémre.
Poharam méreggel tölteném,
s koccintanék e szenvedésre.

Ugranék Dunába,
hogy pakoljanak zsákba,
nincs nekem erőm,
erre az életnek nevezett marhaságra.

Ez így nem élet,
nem látni téged,
hogy bontod ki szárnyaid.
Most hogy őrzöm álmaid?

Felnőttél ...

Csorbul a kés nyele,
torkomba se szel bele.
Hogy lészen így halál,
ha csorbítást inhalál.

Szívemnek szeglete,
ott vagy te elrejtve.
Itt leszel jól tudom,
de éreztem megbukom.

Nem látom arcodat.
Már ócska kis karcolat
vagyok emlékkönyvedben,
férfiként megkönnyeztem.

Kezed se nyújtsd felém.
Nyugodtan rúgj ...

A tücsök nem zenél,
mikor a hangya gyűjtöget,
mert a holnapi tél,
már nem fagyaszt mosolyt
arcokra,
régi harcokra,
mely Napóleonon kifogott,
már nem emlékeztet,
ez már nem az a tél.
Havat nem látsz,
nem áztat meg latyak,
a sok hóember,mind
tenyerünkben marad,
s nem formázunk hógolyót,
nem fagy oda
arcomra a ...