A lélek szin te kinyílik. Szárnyal a dal, szárnyal a hit.
Az őszinte ajaktól egyenest a szomjas lélekig!
Tiszta, őszin te érzéseket visz embertől emberig.

Nagy a felelőssége annak, ki érzést, szívet ad,
szomjas lelkület az, ki ilyet vágyón fogad.
Ezért nagy a felelőssége annak, ki hitet ad!

A szomjas növény az életető víz nélkül ...

Izzad, izzad a hóember.
Tócsa mellette mint a tenger.
Feje olvad, teste csökken.
Eltűnik Ő a nevdves földben.

Két karja két söprű.
A hóember teljesen eltűnik.
Helyette a földön tócsa fénylik
a partján két söprű díszlik.

Egy nap volt csak a hóember élete
és a felmelegedés lett a végzete.
Életének két söprű az emléke
és ...

Színes papírsárkány repül a légben ide, s tova,
ahová engedi azt az emberi kéz és a spárga.
Mindez tökéletesen olyan, mint az életünk maga.
Hiába szárnyalnánk vágyaink szerint ide-oda,
ha nem enged egy zsarnok, kemény kéz, s benne a spárga.
Hányszor, de hányszor röpdösnénk sokfelé szerteszét a világba,
de mindég van egy kéz, mely a spárga ...

Tegye, vegye
e versemnek
ez eleje.
Eleje, meg egyben
teljes vége.
És e versnek
befejezése.

Megy a postás. Nehéz bőrtáskájában levelek,
pénzek, embertől embernek szóló üzenetek.
Őt nézve eszembe jut, vajon Őt ki kérdi meg?
Az Ő vágyai, álmai vajon milyenek?

Vannak-e titkolt vágyai, vannak-e álmai?
Nem fájnak-e a súlyos tehertől gyötört lábai?
Eszünkbe jut-e néha, becsülik-e az ügyfelei?
Ő nem gondol semmire. Némán viszik a ...

Nézem a havat az ablakomból.
Cukrot szórtak a lehűlt környékre.
Csillog minden a finom porhótól.
Hidegbe dermedt e téli béke.

A fákon néhány barnult levél
tör be a hó fehérjébe.
A táj még álomba dermedt. Nem él,
mert a télnek még nincsen vége.