Ez a toll a kezemben nagyon gazdag.
Benne írások sorai vannak
és szüntelenül adja a papírnak,
a papír meg viszi az olvasónak.

Ha majd e sorok egyszer kifogynak,
köszönhető nem az írótollnak,
sem az Őt serényen mozgató karnak,
hanem a földi lét véges voltának.

Lágyan őrizd a szépet
és harcolj érte,
s ha győztél, homlokod törlöd, megérte.
De ha netán vesztettél, se ess kétségbe,
hogy a későbbi győzelme megérje.

De ne légy öntelt, mi neked szép, másoknak nem mindég az.
Ám az idő a nagy, nagy kritikus teheti azzá,
a mai csúnyát széppé, a mai szépet csúnyává,
a mai csúnyával teheti a jövőt ...

A felhők szürke habcukor tengerén
próbál áttörni a nyári napfény,
de egy felhőrongy az útját állja.
Így nem jut el az a nyári tájra.

Egy másik dalnok műveit olvasgatva magam leszek gazdagabb.
Költő! Add a szavad! Igazságod szívemben él és ott is marad!
Szép szavakat is szóljál, ne csak igazat!
Ámbár a szavak akkor szépek, ha mindég igazak!

Az őszinte szavak tompán koppannak.
Vajon termő lelki talajra hullanak?
Lesz-e dús lombú fa a költészetből?
Vagy hogy mi lesz majd ebből, majd csak eldől?

Lesz-e gyümölcsöt termő gondolat,
mely a szavakból lelkekre hat?
Van-e értelme a szép szavaknak?
Lesz-e haszna a bölcs gondolatoknak?

Nem szól hiába a költő?
Vajon szavából fa mikor ...

Sete-suta medve
totyog be a kertbe
gyümölcsöket szedve.
Ám jön egy méhecske
Őt fenékbe csípve.
Elbődül a medve
gyümölcseit leejtve.
A gazda lép a kertbe
látva, hogy lop a medve
gurul bősz méregbe!
Fogja a gereblyét
és elveri a medvét.
.