Lépések és egy halvány mozdulat
Számzáras lélek fénye vakít
Emberek lámpásokkal jönnek
Fürge férgek kezemben döngnek
átlépni egy kapun és visszanézni
halvány arcotok szétesik,
és hozzám ér minden ismeretlen
guruló könnyeteket lenyalom,
majd eltűnök végleg ha akarom...

Magamat rontom,
ha lázadok.
Rongyolódom.
Elveszti büszke szárnyait
bennem egy sólyom.

Nem repül föl többé.
Szárnyaszegetté válik.
Fájdalom-oltárán
vergődik halálig.

Fekete kutya rohan a réten -
gazdát remél a sík vidéken...
Rettenve roskad bokor tövébe -
golyó fúródott fájó testébe.

Múlik az idő a vérfolyam véges -
vágya csak simító, becéző élet.
Lemondón szíve utolsót dobban -
ott túl gazdája várja friss csonttal...

Szörnyen fáj egy érzés, majd megszakad a szív,
Mert szánk titeket vissza mindhiába hív.
Hisz ti már a mennyországból vigyáztok Reánk,
Onnan óvtok minden gyermeket és unokát.

Hiányotok elviselni iszonyúan nehéz,
Nem maradt nekünk semmi, csak az emlékezés.
De tudjuk most már ismét kéz a kézben,
S együtt éltek örökké a ...

Fekete harangszó settenkedik értem,
osonva a kertek alatt.
Bújócskázik a fejfák között
a kis és nagyharang szava.
Szólítgatnak már
a temetői gyászhírnökök,
a zsindelyes tetejű harangok...

Csak a harangok várnak még rám.

Várnak, hogy szórhassák
szomorú-szelíd hangjukat,
a hervadt virágú ravatalra,
hogy lágy ...

Csatazaj a halott csendben
mélyen elásva a dögveremben.
Felette földbe vág az eke,
s egy kiforduló koponya néz kacagva szemedbe!

Hiszen él még csak megrohadt,
szívéből a hús már elporladt, DE Dobog még!
Hisz naiv szíve nem érti!
Hisz rothadt agyából az áram már nem sérti!

Hallja hát az élők kacaját,
látja még kedvese ...