Millionyi évnek tengernyi fénye,
kinn a sötétben,virrasztunk értük.
Mi még megértük,lehet,hogy értjük.
Amiért éltek ,talán megérte?

New Yorknak fényét,nyújtja sok gyertya.
Apáink sirját,az eső mossa.
Köveken moha,nem feledjük soha.
Az élet nélkülük igen mostoha.

Szálljon áldás maroknyi földre.
Amivé szivük,lelkük örökre.
Elporladt benne,de miért is lenne?
Emlékük soha el nem feledve!

Ők már a fényben,de mi a sötétben.
Tudjuk,hogy éltek s mindig reméltek.
Álmodtak szépet,jövöt a népnek.
Mostoha sorsok nyugovora tértek!

Tavasznyi virág,szomorú őszben.
A sok elhunyt emlék virágözönben.
S egyszer netán imáink hada,
találkozni vélük igazzá vala.

Ez napon hálla szálljon le rája,
minden eggyes sirnak csendes lakójára.
S mi itt a Földön értsük meg végre!
Értünk is gyúlljön gyertya sötétben........


TANDARI LÁSZLÓ 2010,10,17,Vajdaság