Ősz, a végtelen
Csend és béke, napsütés.
Viharos szellő!
*
Bátorító hangot hallok, hogy bármit elérhetek…
E nagy lehetőség ébreszti bennem a kétségeket!
Végiggondolom, már végigálmodtam az összes álmom,
De ez csak álom maradt, lehetőség nincs, ezt fájom.

Régi fekete-fehér fényképek, már fakultak
Velük, már a friss vágyaim is ...

Toll percegtető harcostársak…

Az élet szívja a vérem… tán’ míg elvérzek?
Örökké, vagy csak úgy, soká tart, hogy vétkezek?
A vérem az még biz' nekem kellene,
Törölni a vétkeimet… lehetne…

Erős hit a lélek masszív, esőálló alapja,
És ez belül fáradt lelkemben, eszemet kavarja,
A múltat, a jelent, a jót és rosszat, a várt ...

1. IDŐ

Nap-fénykorongok elgurultak,
utánuk fényt kölcsönvett holdak, -
és jöhet egy el nem hitt éjjel
homlokán hajnal-messzeséggel?

2. GÉPEK

Lassú a testi gépek álma,
s képeit gyakran szétdobálja.
Holt Kereszt ágán holló károg,
s az Edgar Poe-i "Soha már!" ott!
"Soha már!"-okon egyszer felnő
látó csillaggal teli ...

Ki vagyok én?
Álarc az arcon.
Kötelező maskarám.
Belül magamon,
kívül hamis álcám.
Maszk- belül az Én.
Kívül a képmutatás.
Kép és mutatás?!
Találd ki: ki vagyok én?

Egy kéz havas hegyet festett a kékre
felhő fehérből, és láng-messzesége
a lenti zöldig átlengett, ragyogott,
felébresztett, de álomvágyat hagyott.

Tavasz, s szépség, igazi, ébreszt, s altat.
Felébredőnek álombirodalmat
mutat, tájat, hol ébredés is álom, -
gyönyörű álom, valóért kiáltón.

A vers, ha Vers, ilyen. Lehet, nem ...

Pitypang fehér gömbje elszendereg.
Felhők felé siet a sok sugár.
Fénykapuban megáll az alkonyat,
s tűnő tavasszal szembenéz a nyár.

A határban egymás mellett hever
barna és zöld: két elfáradt rokon.
Friss zöldnek erőt barna föld ad át:
magérlelőt kalászos csúcsokon.

A költővel kóbor kíváncsiság,
kivert kutya fut, mely ...