A fogason kabátok lógnak.
Az egyik viselt, zsebeinél megkopott,
könnyűbélésű és fáradt.
Mellette vékony ballon, fémgombokkal mosolyog.
Az átmeneti, eszterházi kockás, mosott közönnyel bámul,
alatta pufadt, szörmearcú prém pöffeszkedik,
ott legbelül, olajos izmaitól fénylik egy pufajka.

Tenyerembe
zsugorodik a remény,
míg új sorsom
rendezetlen bennem.
Árván, csontok mögött
hagyott szívem,
mint sovány fenyő dereka,
bánatot csepegtet.
Lepedőre feszít
a fülledt éjszaka,
lebeg a párás veríték szaga.
Mi lesz testemmel,
benne zúgó véremmel?

Már testetlen vagyok,
mögöttem
szökellnek ...

Harcolok, és küzdök,
Az életemet élem,
Eme roskadó életben,
A jónak, semmi formáját,
Nem lelem.

Nekem, már nem,
Érdemes élni,
Pedig oly sok jó dolog
Létezik e csodás, szép Világon,
Mely elég lenne ahhoz is, hogy egy
Csepp,boldogságot leljek,
Életemben.

Az lenne legrosszabb
Az életben ha még ...

Nélküle talán hamarabb odaér,
Madár ejti a csillagot,
Éjszaka hullik az égszínű fény,
S már kihűlt köve csillogott.

A város felett, egy magas oszlop állt,
A Boldog herceg színarany szobra,
Rozsda barna szíve aranyfüsttel aranyozva,
Mindkét szemében kéken ragyogó opál.

Tisztult helyén minden fénye,
Vörös rubint kardja ...

Napfény arany zápora
fénylőn nevet a tájra,
Földnek ajka gyönyörtől
nyílik e csókos nászra.

Felhevülő ölében
fogan az új születés,
csordultig töltve kéjjel
az elbűvölt ébredést.

Lázban égő természet,
nyiss ujjongó létet,
szülj békét,szeretetet,
vetélj el minden vétket!

Amin túl vagyok ma,
másnap, már nem léphetek túl,
mert a jövőm visszanéz,
és okot keres életemre.
Látja, amint az öröm izzadsága ver,
és ahogy zaklatott álmaimból riadok.
Lelkiismeretbe öltözve vonulnak
egyre többen bűneim,
olyankor dacos révületben
születő verseimben
Istenhez rimánkodom.
Most a vidám nyár összefekszik ...