Csodálkozik a Nap az égen
elmélkedve e lenti vidéken.
- Most tavasz, vagy még tél lenne?
néz bele egy tócsa tükrébe.

A levegő langyos, hideg nincsen.
Tavasz érződik most a légben.
Kopasz ágak nyúlnak az égbe,
a tavaszias téli légbe.

A Nap bágyadtan tekint a Földre
önmagáról elfeledkezve,
majd ásít egyet fenn az égen
és elbújik ...

Az egész tájra sűrű, áttetsző köd borul,
melyben csak egy-egy fa, ház bukkan fel váratlanul.
Szinte tüllfátyolként fedi a köd a vidéket
sejtelmessé téve az egész szép környéket.

Az embernek ilyenkor nincsen kedve kimenni.
Ekkor jó igazán a meleg szobában lenni
és onnan kinézni e hideg téli világra,
erre az egész sűrű, áttetsző ködös ...

Az éjjel esett. Friss hó roppan a talpam alatt.
Söprűvel és lapáttal tisztítom az utat,
takarítom el az éjjel hullott havat.
A szomszéd is ezt teszi és ez ad alkalmat

az együtt dolgozásra és beszélgetésre,
az így is hasznos közös reggeli ténykedésre.
Ennek a ténynek két nagyon nagy értéke:
az együttlét és a tiszta járda képe.

Jó így ...

Csillogó könnycseppek....
vajon mit jelentenek?
örömöt vagy bánatot?
fájdalmat vagy boldogságot?

A lélekből fakadnak,
a szemekből indulnak,
végig folynak az arcon,
utat törve a harcon.

Titkolni nem lehet
erről senki nem tehet,
majd hirtelen eltűnnek,
ha az érzelmek hűlnek.

Emberek vagyunk,
ezért néha sírhatunk,
nem baj ha ...

Itt-ott fények csillannak a még alvó ágakon
és terülnek szét a milliónyi hófolton.
Meleg szobából nézve mintha télvége lenne,
de egészen másként érzem a kertünkbe menve.

Szabadba kimenve érzem igazán a télnek létét,
arcpirító erővel csípő hideg jelenlétét.
Igaz, hogy még január van, tart még a tél, messze a tavasz,
de hogy nemsokára ...

Egész univerzumot nyeltem le.
Csiklandoz a Tejút hulláma,
a nyelvem végén ott guggol a menny,
beugrani készül a gigámba.

És belül? Kincseim hol hevernek?
Nem látod? Mondod csak űrt tapintasz.
Kérlek, nyisd tágra vizslató szemed,
találd meg, nyújts számomra a vigaszt!

Mert, ha színarannyal kivert lelkem
neked sem több már, mint szürke ...