Van, ki szeret, van, kit szeretnek.
Ez bizony része az életnek,
De van, ki nem tud szeretni
És aki nem mutatja ki.

Nem tud örömet szerezni,
Aki azt nem mutatja ki,
Pedig része lenne életnek,
Látni, érezni, hogy szeretnek.

Budapest, 1997. május 2. – Kustra Ferenc

A Nap ki-kikacsint a felhők közül
erre a gyönyörű, csendes vidékre
és a látványnak oly nagyon örül,
hogy melegét küldi le földünkre.

Minden szinte felragyog, hisz vége már a télnek.
A növények feléledve bimbóznak.
A természet a téli nyugalomból felébred,
mert már tavaszi, meleg szelek fújnak.

Halász István
Rózsavölgy, 2018. ...

Hallgatom a madarak énekét,
ezt a csodaszép, változatos zenét.
ezt a rengeteg gyönyörű trillát.
amely a kopasz ágakon jön át.

Madártorokból csodálatos a dallam,
a természet ereje van e sok dalban.
A kikeletnek remek aláfestője
ennek a sok kis remekműnek az értéke.

Halász István
Rózsavölgy, 2018. április 06.

Versben és HIAQ –ban meditált a szerzőpáros…

Gyermekkoromban sokat voltam alföldi tanyákon,
Azóta, hogy lássam, erre gondolok nagyon vágyón.

Úgy volt az, ahogy volt,
Kinn a tanyán réges régen,
Ma más ott az élet.
*
Engem megtanítottak, hogyan kell a gémet leengedni,
Vízben a vödröt, milyen technikával kell teletölteni…
Majd, mint ...

Mi történt, akkor még nem értettem!
Miért most, és miért pont velem,
miért vagyok csüggedt és erőtlen,
aki egykor voltam, hová tűnt hirtelen?

Testem magatehetetlen zajában
feküdtem némán a szürke félhomályban,
kerestem valamit a fehér szobában,
egy halvány kis reményt a súlyos csatában!

Láttam mindent, éreztem a zajló ...

A szépség idővel mindig elmúlik...
pókhálójával beszövi a sors fura pókja.
Nem áll le, egyre csak sző... ez a dolga.
Valamit ide-oda hálójába mindig belerejt,
az egyik tőle boldog, a másik sírva felejt.
Fürge lábával fut... majd gyorsan szövöget.
Lábad elé teríti a sorsod, s ha rálépsz, nem ereszt.