Ne áltassuk magunkat: hazaértünk,
ha fenyődíszen tükörcsend ragyog,
s itt-ott egy-egy ámító pillanatra
kissé kinyílnak lélekablakok.

Ne áltassuk magunkat: béke van már,
mert háború van, sajnos, mindenütt,
s máris elszáll angyalszárnyas varázslat,
s vaskéz-való egy-kettő szíven üt.

Ne áltassuk magunkat azzal: értünk
oly ...

Felemeltél minket, Képzelt Karácsony, -
repült a ház nagy hóvitorlaszárnyon!
Elmaradtak árnyék-félelmes esték,
s párologtatta könnycseppek hidegjét
érzés, Szépséget kereső, amelyet
nem mondok könnyelműen szeretetnek,
mert nem tudjuk: az volt-e, de a Nincsen, -
hiánya sejteti ezt szíveinkben.

Volt Karácsony, Képzelet, Szépség! Kétlem,
hogy ...

Dicsekedőn zengők a kalmár-fények.
Eltakarnak karácsonyi sötétet?
Nem gondolom. S azt sem: bár az a Jászol
szív-legendát indított volt-világból, -
ez a Legenda időnkig elérten
csak jót szolgált, a lélek érdekében.

Másként hiszed? Tudatlanul egy parton
bármit hihetsz, - attól nem más az alkony,
hajnal, s nem más a múlt sem, nézz csak ...

A Szeretet hány hangos hirdetője
élt, s él belőle ma is gazdagon?
S amit tesz? Rendszer-asztalra lecsapja
haszon ászát. Kártyás kaméleon.

Szeretet? Kell-e ily embert szeretni,
ha megjavulni nem képes? Talán
Krisztus szerette őt, önkívületben,
Kereszt-útján, egy múlt Kálvárián..

Ő szerette. Talán, - de ott a kérdés:
kínjaival a Bűnt ...

Az Elvtelennek van a legtöbb elve:
bő zsebeiben egész készlete.
Istene? Önmagát, hasznát imádja.
Érdek-vallás szerelemgyereke.

Az Elvtelen, mikor fordul a kocka,
hangoskodik: - Mindig ezt mondtam én!
Múlt tettekről hallgat, mint az a fűben..,
s bájolog Janus-arcú költemény.

Az Elvtelen alatt üres a hordó,
de nemes borral teltről ...

Fagy cipeli meggörbült hátán
az elhallgatott, merev utcát,
s figyeli tehetetlen isten:
lelket lehúzó szomorúság.

Szomorúság-isten, a könnyét
nem vigasztalják itt a fények:
mindent az ős HIÁBA őriz, -
közelt éppúgy, mint messzeséget.

Figyel a vers is, börtönrácsán
képzelet ül, - a Csillag álma,
de való: didergő ...