A hajnal lassan rám hajol,
az ég ma tisztább, mint tegnap volt.
A szél a fák közt úgy zenél,
mintha minden ág egy dalt mesél.

Az utcák szürke pora száll,
de már a fény a köveken jár.
A csendben valami megmozdul,
mint mikor a szív új útra indul.

A földből illat szökik fel,
egy régi álom újra életre kel.
A fák között felébred a fény,
és bennem éled a remény.

Érzem, ahogy bennem él,
valami halkan visszatér.
Nem félek már a tél zajától,
szabadul a szívem minden bajától.

Tavasz jön, és hív a fény,
bennem újra éled a remény.
Engedd el, ami fájt nagyon,
most virág nyílik a tegnapon.

Tavasz jön, és száll a dal,
már nem tart vissza semmilyen fal.
A szélben ott a remény szava,
ébred velem a világ maga.

Az ablakon át arany csík,
a reggel rám egy új eget ír.
A felhők mögött tiszta kék,
mint mikor a holnap újra szép.

A padokon halk nevetés,
az arcokon látszik a feledés.
A város is másképp lélegzik,
az utcák is tavaszt éneklik.

Bennem újra ébred a fény,
velem ébred a remény.
Minden könnyből dallam árad,
minden végből új út válhat.

A rétek fölött könnyű ég,
a nap a vállamhoz ér.
Már nem húz vissza semmi sem,
csak megyek tovább csendesen.


És ha még benned él a tél,
csak figyeld, ahogy a fény beszél.
Minden levél, minden nesz,
azt súgja, a fény szabaddá tesz.

Tavasz jön, és száll a dal,
a lelkem végre újra hall.
A szélben ott a remény szava,
felébred újra a szívem dala.