Sivár temető, nincs egy égő gyertya,
Ezrek arcán a könny csordul le ma.
Itt zajlott le az a híres csata,
Sokan haltak meg, de senki nem tud róla.

Nevüket az évek múlása lemosta,
Siralmuk a szélben, elhagyott sírokra.
Beleüvölt fájdalmuk a néma világba,
Szívem szakad meg, hogy nem vagyok ottan.

Itt maradtam egyedül a világban,
Behódolt, elfoglalt, elnyomott hazámban.
Minden lényt, embert most elnyomnak ők,
Porba tiporták a hűséget, a dicsőt.

Nincs, ki a hazánk jövőjéért kiálljon,
Hogy szavával a gyávák hadán átvágjon.
A hősök mind odavesztek a harcban,
Jobb helyre talál az ember a pokolban.

Hamarabb halnék meg, semhogy hódoljak,
Romok közt ezrek harcai zárultak.
Itt az idő, most vagy soha: rabok vagyunk?
Szabadok, vagy szolgasorsban maradunk?

Gyermekeinknek: egy fényes világot!
Komor felhők nélkül, mit a szív áhított.
Sírjaink halmánál mondjanak imát,
Sírva boruljanak le, feledve a hibát.

Hős, dicső nevünkre emlékezzenek,
Márciusi ifjak, kik szétszórtan pihennek