Mindenki szívében volt idő, amikor jégvirágok nyíltak.
Amikor a napok és a könnyek egymásra hulltak,
és várta az ember a napfényt.
Az bármikor, bármilyen fényében kélt,
nem volt érezhető.
Megtiltotta egy belső erő,
ami magába burkolta a hideg csendet.
Mind addig, ameddig a bent nem teremtett magában rendet,
és el nem kezdett olvadni a jégvirág.
Hagyni kell a jégvirág hideg csendjét,
hogy amikor kezd tűnni, fényben úszhasson a jelenlét.