Az utolsó szavam
AZ UTOLSÓ SZAVAM
Lehull az utolsó remény csillag az égről.
Nincs több remény már. Itt az idő, búcsúzni kell már.
Búcsúzok én is tőletek bánatosan.
Így hát viszlát: Föld, ó viszlát élet,
viszlát, tik felséges lények.
Viszlát Föld, ó viszlát élet,
tik gyönyörű emlékek.
Viszlát Föld, ó viszlát élet,
Isten veled, te felséges ország.
Ami elmúlt, az gyönyörű volt.
Egy életen át megjegyeztem, ne félj, hazám.
Amiket kaptam tőled, hazám, örökké velem marad,
sőt, velünk marad a történetünkben.
Egyszer csak úgyis találkozunk majd a túlvilágban.
Lehull az utolsó remény csillag az égről.
Nincs több remény már. Itt az idő, búcsúzni kell már.
Búcsúzok én is tőletek bánatosan.
Így hát viszlát: Föld, ó viszlát élet,
viszlát, tik felséges lények.
Viszlát Föld, ó viszlát élet,
tik gyönyörű emlékek.
Viszlát Föld, ó viszlát élet,
Isten veled, te felséges ország.
Ami elmúlt, az gyönyörű volt.
Egy életen át megjegyeztem, ne félj, hazám.
Amiket kaptam tőled, hazám, örökké velem marad,
sőt, velünk marad a történetünkben.
Egyszer csak úgyis találkozunk majd a túlvilágban.
404 Lucy Howard-Lion
2025. december 31. 19:10
„Lucy Howard-Lion vagyok, s azért írok, mert hiszek abban, hogy a szavaknak ereje van meggyógyítani a szívet. Számomra az írás nem csupán önkifejezés, hanem egy híd, amelyen keresztül hangot adhatok a hazaszeretetnek, a természet tiszteletének és annak a mély kötődésnek, amely az állatokhoz fűz minket. Nem híres költőként, hanem érző emberként szólok az olvasóhoz: olyan valakiként, aki ismeri a gyász súlyát, de tudja azt is, hogy a szeretet sosem hagy el igazán minket.
Írásaimat a személyes megélések inspirálják; célom, hogy kifejezzem azt, amit a hétköznapi nyelvben oly nehéz: a búcsút, amely nem végleges, és a jelenlétet, amely a természet minden szelében ott rejtőzik. Versem, az Az utolsó szavam, egy lélek vallomása a szülőföldhöz és a legkedvesebb társakhoz. Ebben a fájdalmas elszakadást a természet örök körforgásával oldom fel, vigaszt kínálva azoknak, akik itt maradtak. Szeretnék egy kis fényt és békét adni mindenkinek, aki a néma csendben keresi a választ, és megmutatni, hogy a szeretet halhatatlan – szélként simogatva marad velünk minden percben.”
Írásaimat a személyes megélések inspirálják; célom, hogy kifejezzem azt, amit a hétköznapi nyelvben oly nehéz: a búcsút, amely nem végleges, és a jelenlétet, amely a természet minden szelében ott rejtőzik. Versem, az Az utolsó szavam, egy lélek vallomása a szülőföldhöz és a legkedvesebb társakhoz. Ebben a fájdalmas elszakadást a természet örök körforgásával oldom fel, vigaszt kínálva azoknak, akik itt maradtak. Szeretnék egy kis fényt és békét adni mindenkinek, aki a néma csendben keresi a választ, és megmutatni, hogy a szeretet halhatatlan – szélként simogatva marad velünk minden percben.”
403 Lucy Howard-Lion
2025. december 31. 19:08
„Lucy Howard-Lion vagyok, s azért írok, mert hiszek abban, hogy a szavaknak ereje van meggyógyítani a szívet. Számomra az írás nem csupán önkifejezés, hanem egy híd, amelyen keresztül hangot adhatok a hazaszeretetnek, a természet tiszteletének és annak a mély kötődésnek, amely az állatokhoz fűz minket. Nem híres költőként, hanem érző emberként szólok az olvasóhoz: olyan valakiként, aki ismeri a gyász súlyát, de tudja azt is, hogy a szeretet sosem hagy el igazán minket.
Írásaimat a személyes megélések inspirálják; célom, hogy kifejezzem azt, amit a hétköznapi nyelvben oly nehéz: a búcsút, amely nem végleges, és a jelenlétet, amely a természet minden szelében ott rejtőzik. Versem, az Az utolsó szavam, egy lélek vallomása a szülőföldhöz és a legkedvesebb társakhoz. Ebben a fájdalmas elszakadást a természet örök körforgásával oldom fel, vigaszt kínálva azoknak, akik itt maradtak. Szeretnék egy kis fényt és békét adni mindenkinek, aki a néma csendben keresi a választ, és megmutatni, hogy a szeretet halhatatlan – szélként simogatva marad velünk minden percben.”
Írásaimat a személyes megélések inspirálják; célom, hogy kifejezzem azt, amit a hétköznapi nyelvben oly nehéz: a búcsút, amely nem végleges, és a jelenlétet, amely a természet minden szelében ott rejtőzik. Versem, az Az utolsó szavam, egy lélek vallomása a szülőföldhöz és a legkedvesebb társakhoz. Ebben a fájdalmas elszakadást a természet örök körforgásával oldom fel, vigaszt kínálva azoknak, akik itt maradtak. Szeretnék egy kis fényt és békét adni mindenkinek, aki a néma csendben keresi a választ, és megmutatni, hogy a szeretet halhatatlan – szélként simogatva marad velünk minden percben.”
