A konyhában egy lámpa ég.
A csönd megterít.
A tányérok fehérje:
valami tiszta, valami hideg.

Kint a zajos világ, rohan
a föld, várakozik
a gond, a felejtés
nem díszít, nem ad.

A fenyő is tétován áll.
Nem ünnepel, olyan
mint a szegények hite.
néma, de jelen van.

Bennem is, valahol,
egy jászolnyi hely
sokasodik a zajtól,
és megtelik hiánnyal.

Amiben mégis lesz helyed,
mert úgy érkezel,
mint örök-végtelen,
amit nem kell védenem.

A szeretet most nem kér,
Inkább féltőn ad,
mint a gyengéd kéz,
amely nem ígér csak megtart.

S közben nézem a fényt,
ezt a szűk, makacs világosságot,
a karácsony díszeként,
fellobbanó holnapot.