A hajnal érkezik nem siet,
szinte lebeg.
Mint lehulló madártoll, halkan
a bársony porban.

A fény nem kérdi, hová esik,
csak belép a szobába,
és ott marad, cinkosan
a tükörre kacsint.

A kenyér lassan szakad,
hűs vízbe kortyolva
felfénylik mindenben,
majd átölel a csend.

A boldogság tapintható.
Jelen van, mint a kéz,
amely tartja a csészét,
miben az üresség is egész.

Majd az idő elcsitulva,
megállt álmosan,
mint a kulcs egy régi zárban,
mely önmagát kitárta.