Bosszút forralok a saját szemeimmel,
Könyörgök az ördögnek: miért tette velem?
Kérdezem a földi halandókat, kikre vágyok:
Miért teszi tönkre a lány saját magát e világon?

Bosszút forralok, mely kötelez egy életre:
Dobban kettőt a szívem, rossz útra térek.
Kinek barna szeme csodásabb a Holdnál,
Tükröm mondja meg, hogy mégis merre járnál.

Bosszút forralok, ki mer téged bántani:
Nem állja semmi utamat, megyek várva várni.
Elindulok messze sötét erdők közelében,
Nem gondolom meg, mig a szél fúj engemet

Bosszút forralok, a világodért cserében:
Kerted között tulipánokat leszedegetem.
S mely a Nap felnevet a sok édes halálodon,
Meggyötörve látszik éneden a bűntudatod.

Bosszút forralok, mely ezer vér rám ragad.
Összefonódik neved az enyémmel mely apad.
Sorsunk kettéválik, de én nem engedem:
Szívedért megharcolok, bárki ellen jöhet.

Bosszút forralok, sorsdöntően nézek eléd.
Bú s bánat fogja meg szíved csücskét.
Mely én azt akarom ölni, senki nem teheti:
Én leszek az, aki a múlt átkodat megtöri.

Bosszút forralok, nincs már saját álom:
Megszűnt, ha te kilépnél: te vagy a világom.
Fertelmes zajokra felébredek, mert eszembe
jutsz. Minden holdadat megemésztem benne.

Bosszút forralok, sorsom lehet a tiéd.
Akkor is, ha nem lehetsz az enyém.
Görcsölnek össze ujjaim, a kezeim haloványak:
Szívem szorítja a kés helye, szavak súlytanak.

Bosszút forralok, nem adom fel könnyen.
S megint egy hosszú rögös úton feléd megyek.
Térképen felvillant a neved s annak gyönyöre,
Rohanok utánad, amint csak gyorsan lehet.

Bosszút forralok, egy életet megéltem.
Többször nem engedem, hogy így bánj velem.
Halott csókok közé ülök, mely ragadom kezed:
Nem kell mondani, csak megteszem érted.